Létrehozva: 2019.04.25.

Szemtelenül beszólt Dárdainak egy játékosa a Herthánál

Alig várja, hogy végre elmenjen. Nagy tervekkel érkezett Berlinbe, de félresiklottak a dolgai.

Nem is reménykedik játéklehetőségben, nyárig már csak edzeni akar Derrick Luckassen. Aztán amilyen gyorsan csak lehet, menni Berlinből. A német labdarúgó Bundesligában szereplő Hertha 23 éves holland utánpótlás-válogatott védője 140 napig lábadozott szalagsérüléséből, de ettől függetlenül is úgy érzi, nem kapott elég bizalmat Dárdai Pál vezetőedzőtől és stábjától.

 

"A következő hetekben csak edzeni fogok. Egészséges vagyok, de nem számítok rá, hogy még egyszer mérkőzést játszhatok itt. Õszintén szólva boldog is vagyok, hogy rövidesen vége a szezonnak.

Nem így képzeltem, szerintem nem kaptam meg a lehetőséget, amit megérdemeltem volna

- sopánkodott a ghánai származású bekk a Bildben.

 

Luckassent tavaly nyár végén, az átigazolási időszak végén vette kölcsön a Hertha a PSV Eindhoventől. Lemaradt a Dárdai-csapat mindkét edzőtáboráról, majd meg is sérült - így nem csoda, hogy mellőzték.

Lehet, hogy ő csalódott a bánásmódban, de a berliniek még inkább csalódtak az ő teljesítményében. A megállapodás értelmében idén 5 millió euróért (1,6 milliárd forint) kivásárolhatnák a játékjogát holland anyaklubjától, de biztosan nem fognak ennyit költeni rá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó