Létrehozva: 2020.04.06.

Teljes a káosz a BL körül, az UEFA cáfolja az elnöke nyilatkozatát

Augusztus 3. a dátum vagy sem? Ceferin állítólag kimondta a kupasorozatok végső határidejét, de az európai szövetség szerint erről szó sincs.

Ahogy arról a Ripost is beszámolt, végigsöpört a nemzetközi sportsajtón a hír, mely szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin augusztus 3-ában határozta meg a Bajnokok Ligája és az Európa-liga befejezésének végső határidejét. Akár annak az árán is, hogy a különleges járványhelyzetben nézők nélkül rendezzék meg a hátralévő meccseket. Csakhogy ezt később maga az UEFA cáfolta határozottan.

Mondta vagy nem mondta, ez itt a kérdés
Fotó: AFP

„A jelentések szerint az UEFA-elnök Aleksander Ceferin azt mondta a német ZDF-nek, hogy a Bajnokok Ligáját augusztus 3-ig be kell fejezni. Ez nem igaz. Az elnök nagyon egyértelműen kijelentette, hogy nem akar pontos dátumot meghatározni a szezon végével kapcsolatban”

- fogalmazott vasárnap esti közleményében az európai foci csúcsszerve.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát