Létrehozva: 2020.09.08.

„Túllépték a határt” – óriási botrány tört ki a magyar birkózás csúcsán

Hat válogatott sportoló szabotált? Kiverték a biztosítékot a kifogásaikkal: rossz kajára és lomtalanításra is hivatkozva nem jelentek meg az edzőtáborban.

A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) felfüggesztette hat szabadfogású versenyző, Veréb István, Mester Milán, Szurovszki Patrik, Lukács Botond, Juhász Balázs és Nagy Mihály válogatott tagságát – jelentette az MTI. Az indokokról Bácsi Péter, az MBSZ szakmai igazgatója a szervezet honlapján kedden azt mondta: 26 emberből csak 11 jelent meg a miskolci edzőtábor második hetén, a távolmaradók egy része pedig elfogadhatatlan magyarázattal szolgált.

Fotó: birkozoszov.hu

„Még a saját egyesületük sem tudott arról, hogy nem vesznek részt a foglalkozáson, a szakvezetés, Dvorák László és Bánkuti Zsolt jelezte a szövetség felé a történteket. Tudtuk, hogy korábban is voltak problémák a válogatottban, de ez végleg kiverte a biztosítékot, a csapat edzőivel egyeztetve meghoztuk a döntést”

- fogalmazott a közleményben Bácsi Péter.

Hozzátette, az érintett sportolóknak Bacsa Péter alelnök felvázolta a helyzetet, de a reakció nagymértékű tiszteletlenség volt, ugyanis gúnyos mosolyok és közbeszólások kísérték a mondandóját. A szakmai igazgató szerint a probléma súlyosságát jól mutatja, hogy csupán egyvalakitől érkezett olyan visszajelzés, hogy megbánta a tettét.

Dvorák László, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya hozzátette, a tiszteletlenség és a „minősíthetetlen” hozzáállás miatt függesztették fel a sportolókat, a válogatottban nem tartanak igényt a munkájukra.

„A történtek csak az utolsó cseppek voltak a pohárban: rendszeresen véleményezték az edzésen zajló programot, több kérésemet semmisnek tekintették”

- panaszkodott az edző.

Elárulta, Miskolcon a következő indokok miatt nem jelentek meg a birkózók: iskolai beiratkozás, vezetéstechnikai tanfolyamon való részvétel, lomtalanítás, de volt olyan is, aki azzal érvelt, hogy nem ízlik neki a táborban felszolgált étel, sőt az egyik felnőtt birkózót elméletileg az édesapja nem engedte el az összetartásra.

A szövetségi kapitány szerint a kerettagok ezzel „túllépték a határt, tolerálhatatlanná vált a viselkedésük”.

Elmondta, a szóban forgó versenyzők elméletileg egy évig lesznek felfüggesztve, de „embere válogatja, kinél meddig tarthat ez”.

„Ha valaki észhez tér, és látom rajta, hogy változni akar, akár fél év múlva visszatérhet, ellenkező esetben tizenkét hónapnál tovább is húzódhat a büntetés”

- fogalmazott Dvorák László.

Az MBSZ részéről Bacsa Péter ügyvezető alelnök leszögezte, a szabadfogású válogatott magyar tagjai 2013 óta nem szereztek világbajnoki érmet vagy helyezést, azóta fokozatos, folyamatos és szemmel látható a romló morális csapatszellem és a szakmai színvonal csökkenése.

Elmondása szerint a 2018-as budapesti világbajnokság után kinevezett Dvorák László, Bánkuti Zsolt edzőpáros munkáját egy kisebb csoport különféle egyéni érdekektől vezérelve a kezdetektől szabotálta, mindenféle mondvacsinált indokkal nem volt partner az általuk elképzelt megújulásban.

Az érintett versenyzőket a szövetség nem nevezi a nemzetközi és világversenyekre. A sportvezető úgy fogalmazott: „mivel úgyis a gödör alján vagyunk ebben a szakágban, ezért a morális megújulás érdekében elkerülhetetlen volt e lépés megtétele”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Visszatér a képernyőkre a százmilliók által kedvelt sorozat

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

hirtv.hu

Horvátországban a hivatalos részeredmények szerint a jobboldali kormányzó párt nyert

ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

travelo.hu

Egy falatnyi kelet: Ázsiai street food fesztivált rendeznek Budapesten

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

„Hisztérikus cirkuszolás" – Leszólta a Barca trénerét Csank János

TÜZELŐÁLLÁS

Evander Holyfielddel vacsorázik a búcsúzó magyar bokszoló

TÜZELŐÁLLÁS

Röhejes botrány a magyar NB I-ben: a neten üzenget a klub és balhés légiósa

TÜZELŐÁLLÁS

Orgiák, rongálás: súlyosan megbüntetnék a Barca korábbi csillagát