Létrehozva: 2016.12.03.

Újabb balhé, nekiestek Katinkának

Nem csillapodnak a kedélyek, a windsori rövidpályás úszó-világbajnokságon Hargitay András betámadta az olimpiai bajnokot. A szövetségi kapitány nem érti, miért távozott Gyárfás.

Hiába mondott le Gyárfás Tamás a Magyar Úszó Szövetség elnöki posztjáról, a sportág közegében érezhető feszültség nem csillapodott. A Nemzeti Sport információ szerint Hargitay Tamás, a magyar úszók szövetségi kapitánya vádaskodással kezdte az edzőknek összehívott gyűlést.

Ezt akartad, Katinka? Örülsz neki? Ez volt a célod?

Hargitay azok ellenére támadt rá az Iron Ladyre, hogy ő csak tolmácsként volt jelen a gyűlésen, hiszen fordítani kellett Shane Tusupnak a gyűlésen elhangzottakat.

Nem csoda, hogy a háromszoros olimpiai bajnok nem sokáig tűrte ezt férjével, és idő előtt távoztak a megbeszélés helyszínéről.

Az esettel kapcsolatban megszólalt maga Hargitay is.

"Elhangzott néhány kérdés, felvetés, amelyek alapján azt mondhatom, hogy az álláspontok nem közeledtek. Kommunikációs blokk van köztünk, elbeszélünk egymás mellett. Sajnos a konkrétumokig ezúttal sem jutottunk, mert a beszélgetés közepén felálltak."

 A nyilatkozatból az is kiderül, hogy Hargitay továbbra sem érti, hogy miért kellett Gyárfásnak távoznia, szerinte csak olyan mértékű gondok vannak az úszásban, amelyek egy-egy órás tárgyalással megoldhatóak.

Ahogy a %RIPOST% korábban beszámolt róla, Gyárfás Tamás lemondott a MÚSZ elnöki posztjáról. Ez azért történt, mert Hosszú Katinka másodszor is lemondásra szólította fel, és ezúttal több úszó is beállt mögé. Ráadásul a vizes-vb körül sincs minden rendben, például másodszor is sikerült egy kritikát képező kabalát bemutatni. Water Willyt azóta már átkeresztelték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Kitálalt a bennfentes: Neymar piásan járt edzésre, mindenki utálta

TÜZELŐÁLLÁS

Erre büszkék lehetünk, így látta a kettős magyar bravúrt a legendás kapitány

TÜZELŐÁLLÁS

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

TÜZELŐÁLLÁS

„Te vagy a meccs embere” – Angol sztárklub csaphat le a magyar válogatott focistára