Létrehozva: 2018.03.05.

Váratlan fordulat, mégsem Tusup lesz Hosszú Katinka edzője?

Dirk Lange szívesen edzené a bajai klasszist, már meg is keresett egy magyar edzõt ez ügyben.

Szombaton még arról lehetett olvasni, Shane Tusup marad Hosszú Katinka edzője. Ma reggel jött a friss hír, hogy Dirk Lange is szívesen edzené az Iron Ladyt. A német tréner ez ügyben már meg is keresett egy hazai edzőt, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) korábbi elnökség tagját, Törös Károlyt.

Lange Törös közvetítését kérte, aki ezt meg is próbálta egy másik közvetítő által, de egyelőre nem kapott választ, derült ki a Digi Sport hétfő reggeli műsorából.

„Õ nagyon kemény edző, megközelíti, vagy legalábbis azonos szinten van Shane-nel” – hasonlította Törös a német trénert Shane Tusuphoz.

Dirk Lange honlapja szerint jelenleg az ausztriai Grazban dolgozik egy edzőközpont vezetőjeként, és saját nevével fémjelzett programja van (DLP-Project 2016). 2005 és 2008 között a dél-afrikai válogatott szövetségi kapitánya volt, foglalkozott a 100 méter mellen 2012-ben olimpiai bajnoki címet szerzett Cameron van der Burgh-gel is.

Törös azt is kiemelte, Tusupot a biznisz köti Magyarországhoz, s ha ezt tovább tudja vinni, lehet, hogy itt fogja folytatni edzői pályáját. Vele is összetűzésbe került az amerikai edző, talán ezért is tette hozzá Törös, hogy az amerikai tréner kiközösítette magát a magyar edzői társadalomból.

„Az elismerés és a nulla tisztelet miatt a világon bárhol kiközösítette volna magát” – mondta a három olimpiai aranyérem miatt szerinte ugyanakkor világszerte elismert edzőről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó