Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.07.29.

Magyar úszón ámul a világ, retteghet Cseh László

Milák Kristóf jött, látott és lenyûgözött mindenkit. A döntõben komoly veszélyt jelenthet a legnagyobb sztárokra.

A 17 éves Milák Kristóf megdöntötte Cseh László országos csúcsát, így ott lesz a férfi 100 méteres pillangóúszás döntőjében.

A két magyar közül elsőként a szám olimpiai ezüstérmese, a legutóbbi két világbajnokságon, Barcelonában, majd Kazanyban is második Cseh állt rajtkőre, többek között az ötkarikás címvédő szingapúri Joseph Schooling, illetve a dél-afrikai, 200-on győztes Chad Le Clos társaságában.

A magyar versenyző nagyon rosszul rajtolt – mindenkinél több mint egy tizeddel lassabb volt –, így csak nyolcadiknak fordult, azonban végül egy elképesztő hajrával, 51.16-os idővel másodiknak jött be. Ez mindössze két századdal rosszabb (51.14), mint amivel Rióban Le Clos-val és Michael Phelpsszel hármas holtversenyben ezüstöt nyert.

Ezt követően Milák érkezett, aki délelőtt 51.23-as új egyéni rekorddal, egyben junior világcsúccsal tette le a névjegyét: veterán honfitársához hasonlóan ő sem kezdett túl jól, de aztán óriási tempót diktálva harmadiknak fordult, majd az amerikai Caeleb Remel Dresselre tapadva elképesztő, 50.77-es idővel csapott a célba.

Ezzel megdöntötte Cseh László országos csúcsát, a tavalyi londoni Európa-bajnokságon felállított 50.86-os időt, írja az MTI.

A szám döntőjét szombaton rendezik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

A földbe állt a Momentum támogatottsága Budapesten

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Magyar gin nyert aranyérmet neves nemzetközi versenyen

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-