Létrehozva: 2017.07.25.

Zokogó lányok a vébén, felfoghatatlan kudarc

Úgy tûnik, nem tett jót a pihenõnap. A vízilabdáslányok csak most fogják megérteni, mekkora esélyt szalasztottak el.

Felfoghatatlan veszteség, soha vissza nem térő esély. Ezek jutnak eszünkbe a magyar női vízilabda-válogatott világbajnoki kudarca után. A mieink a Kanada elleni negyeddöntőben három negyedben gólt sem dobtak, a rivális egyetlen jól dobó emberét nem tudták tartani, így nem csoda, hogy a papíron esélyesebb gárda 6-4-re kikapott.
A lányok nem is rejtették el könnyeiket.

"Hiába készültünk fel arra, amit a kanadaiak védekeznek, egyszerűen nem tudtuk belőni a helyzeteinket. Többet lőttünk kapura, csak nem pontosan, talán türelmetlenek voltunk, vissza kell nézni ahhoz, hogy pontosan lássam a vereség okát. Nonszensz, hogy az ellenfél egyik játékosa öt gólt lő."

- mondta a csapatkapitány Keszthelyi Rita.

Tóth Ildikó pedig pontosan megfogalmazta az újságíróknak, hogy mi zajlott le a játékosok fejében.

"Fogalmam sincs kivel játszunk, nagyon csalódott vagyok, és amint kikapcsolják a diktafonokat, el is kezdek sírni.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

UFO-k miatt riasztották a segélyhívót, a rendőrök sem hittek a szemüknek

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Ő volt az életünk fénye” – Át akart kelni az úton, halálra gázolták az 5 évest

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-