Létrehozva: 2020.03.14.

Zárt kapukkal búcsúzhat az NB I

Könnyen meglehet, hogy jó ideig az utolsó bajnoki fordulót láthatjuk a hétvégén az NB I-ben. A meccseket már így is zárt kapuk mögött játszák, de nem kizárt, hogy az UEFA Európa összes bajnokságát felfüggeszti.

Furcsa fordulót rendeznek ma az NB I-ben. A koronavírus miatt hozott veszélyhelyzettel a kormány ugyanis betiltotta szabadtéren az 500 főt meghaladó rendezvények megtartását. Meccsek így lesznek, csak nézők nélkül. Könnyen meglehet azonban, hogy jövő kedden a teljes bajnokságot felfüggesztik.


MTI Fotó

Több európai csapat már karanténba vonult a fertőzés miatt, s itthon is csak addig játszhatnak meccseket, míg egy csapattagnál nem mutatják ki a vírusfertőzést. Az UEFA ugyanakkor kedden úgy dönthet, hogy a kontinens összes bajnokságát meghatározatlan időre felfüggeszti.

A listavezető FTC a sereghajtó Kaposvárt fogadja
Fotó: MTI

Az MLSZ figyelemmel követi az eseményeket:

„Értesítettük a klubokat, hogy klubonként 45 személy mehet be a stadionba, a szurkolók pedig televízión és az interneten nézhetik a meccseket” – mondta Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője, aki hozzátette, a sajtót az új helyzetben a hazai csapatok médiamunkatársai szolgálják ki.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

SPORT

Most érkezett: életét veszítette a világ egyik legjobb extrémsportolója

SPORT

Potyogtak a könnyek, mindent megtettek a magyar lányok a vb-döntőben

SPORT

Megrázó videó: villám csapott a meccsen egy focistába

SPORT

Rettenetes hír jött, balesetben halt meg a 24 éves sportoló

SPORT

Már előre fél az olimpiától az Év sportolónője