geszti péter

35 találat
LOVE

25 éves titokról rántották le a leplet: ezért nem jött össze Rábaközi Andrea és Geszti Péter

Ezért nem lett egy pár Rábaközi Andrea és Geszti Péter

FÜLES

Megfertőződött a koronavírussal Geszti Péter

A zenész saját közösségi oldalán számolt be arról, hogyan kapta el és milyen hatással volt rá a járvány.

FÜLES

Életre szóló változást hozott Geszti Péter életében a koronavírus?

Sok minden megváltozott Geszti számára, és bizony van, amin nem is szeretne változtatni.

SZTÁR

20 év után az Arénában a JAZZ+AZ!

Ne analizáld, ne bonyolizáld. Mivel éppen húsz éve történt, hogy átszáguldott a magyar pop egén a Jazz+Az üstököse, a rendhagyó jubileum alkalmából Gesztinek, Désnek és a lányoknak kedvük támadt egy új körhöz a Sportaréna színpadán.

SZTÁR

Geszti Péter: Furcsa így látni Andy hagyatékát

December 7-én több mint 250 tárgy kerül majd kalapács alá azon az árverésen, ahol Andy Vajna hagyatékára lehet majd licitálni.

FÜLES

Súlyos baleset érte Geszti Pétert, azonnal megműtötték

Az 55 éves sztárnak tinédzserkora óta problémái voltak a bal szemével, most is az sérült meg sportolás közben.

HŰHA

Geszti Péter: Tudom, hogy sokan utálnak, és azt is, hogy miért

A sikeres dalszövegíró-énekes tisztában van vele, hogy megosztó személyiség.

SZTÁRDZSÚSZ

Évekig titkolózott, most súlyos vallomást tett Geszti Péter

Senki sem gondolná, hogy a mindig vidám énekes milyen nehéz időszakon ment keresztül.

MANI

Cégvezér a zongoránál: Gerendás és Geszti is kedveli Mártha klipjét

Új trend a nagyvilágban, hogy azok az ismert emberek is megmutatják zenei oldalukat a Youtube-on, akik nem profi muzsikusok.

HŰHA

Vicces fotó került elő Geszti Péterről a múltból!

A rímkirály még a kilencvenes években egy koncert után pihent meg egy felettébb érdekes helyen.

SZTÁRDZSÚSZ

Dagad a Rapülők-botrány: Ezért nem kellett Gesztiéknek Szulák Andrea

Hiába dolgoztak korábban együtt, Geszti Péter nem hívta meg a Rapülők-koncertre az énekesnőt.

HŰHA

Csonka Andrásnál betelt a pohár, kiáll Gesztiék mellett

A színész dörgedelmes posztban fejtette ki véleményét a fanyalgókról, akiknek nem sikerült megérteniük a hétvégi dupla Rapülők koncert lényegét.

SZTÁR

Gesztiék még számos meglepetést tartogatnak

A világ több pontjáról jönnek a Rapülők két koncertjére.

FÜLES

Extrém cuccokban a Rapülők

A hétvégén a Papp László Sportarénában dupla koncertet adó Rapülők tagjai stylistok segítségével egy igazán meghökkentő időutazáson vettek részt.

SZTÁRDZSÚSZ

Népvándorlás indult Geszti Péter miatt

Hétvégén felbőgnek a rotorok, hiszen két Aréna-koncert erejéig újra felszállnak a Rapülők. A 90-es évek legendás csapata miatt a világ minden tájáról érkeznek a rajongók.

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, kik lépnek fel a Rapülők koncerten

Húsz éve a csúcson hagyta abba a 90-es évek első felének sztárcsapata.

LELKIZŐ

Megrendítő vallomás Geszti Pétertől: így gyászolja a diákokat

"Ma hallgatok, és félárbocra eresztem a szívemet" - írta Geszti Péter, aki szerint nincs helye poénoknak a mai napon.

HŰHA

Geszti Péter nagyon bátor ember! Hihetetlen, mire vállalkozott

Volt nagy meg­le­pe­tés ma Réka Alak­re­form órá­ján, ugyanis tornázók közé sztárvendégek is érkeztek. Geszti Péter és az egész Rapülők be­állt a csa­jok közé mozogni. Mi tagadás, izzadtak rendesen.

SZTÁRDZSÚSZ

Ezért lett vége a legendás magyar együttesnek

Sokan kérdezték volna meg Geszti Pétert 1994-ben, hogy miért nem készült több Rapülők- dal és -lemez a nagy sikerek után.

HŰHA

Nem fogsz hinni a fülednek: Így énekel Sebestyén Balázs!

A műsorvezető először mutatta meg nyilvánosan, hogy tud énekelni! Nem is akármilyen alkalomból!

SZTÁRDZSÚSZ

Így csináltak hülyét magukból Sebestyén Balázsék

A barátságért mindent! Balázsék nem mindennapi húzással lepték meg a Rapülök frontemberét.

HŰHA

Meglepő titkot árult el gyerekkoráról Geszti Péter!

A pszichológusok szerint káros a szülőkkel alvás, Hajós András és Geszti Péter mégis így nőtt fel.

FÜLES

Kínos: Elfelejtette szövegét a magyar énekes!

A sztár elismerte, bizony újra meg kell tanulnia zeneszövegeit, mert nehéz helyzetbe kerülhet a színpadon.

SZTÁRDZSÚSZ

Megható: így hajt fejet Geszti Péter Somló Tamás emléke előtt

A népszerű magyar énekes tudja, milyen nehéz lesz nélküle. Mégis megpróbálják a lehetetlent...

FÜLES

Candy Dulfer Magyarországra költözik?

Candy Dulfer világhírű szaxofonos október közepén a MoM Sportban kápráztatja el közönségét. Olyannyira imádja Magyarországot, hogy szeretne hazánkban házat venni, ráadásul nem mással, mint magyar férjével, a futballista Szénási Bélával.

LELKIZŐ

Presser Gábor: Tomi nélkül vacakabb hely lett a világ!

Somló Tamás bátran és hősiesen küzdött a végzetes kór ellen, de ma hajnalban szervezete végleg feladta a küzdelmet. Pályatársai és barátai búcsúznak tőle.

SHOWBIZ

Rendhagyó, rendkívüli és egyedülálló: ez lesz a 6. Jazzy Fesztivál

A 6. Jazzy Fesztivál szeptember 15 és 18. között olyan nevekkel várja közönségét, mint Candy Dulfer, Geszti Péter és a Jazz+Az, a Random Trip szuperválogatottja valamint St. Martin. A koncerteknek a MoM Sport és a MoM Kulturális Központ ad helyet.

SZTÁRDZSÚSZ

Geszti bizakodó Somló Tamással kapcsolatban

Bombaként robbant a hír, miszerint újra összeáll a 90-es években alapított Rapülők. Most egy nagyszabású show keretében szeretne hatalmasat durrantani a banda.