Poór Péter

5 találat
LELKIZŐ

„Nagyon komoly operáción esett át„ – súlyos beteg feleségéért aggódik Poór Péter

Nehéz időszakon megy keresztül Poór Péter és súlyos beteg neje, Ili, de nem adják fel a reményt. A hosszú ideje súlyos betegséggel küzdő asszony sokat várt egy műtétre, amelytől jelentős javulást reméltek, ám az állapota a beavatkozás után csak romlott.

LELKIZŐ

„Hiányozni fog, rendkívüli ember volt„ – Bergendyt gyászolja Szörényi Levente és Poór Péter is

Bár évek óta nem írt új dalokat, mindörökre őrzi Bergendy István nevét a Süsü, a sárkány című mesesorozat főcímdala, az Iskolatáska vagy éppen a Darabokra törted a szívem című sláger.

FÜLES

Három nővel került karanténba a magyar énekes

Poór Péter kénytelen nyugton maradni ebben az időszakban.

LELKIZŐ

Legendák kísérték utolsó útjára Koós Jánost

Családja és tisztelői mellett számos egykori kolléga és barát érkezett a Farkasréti temetőbe, hogy végső búcsút vegyenek az énekestől.

SZTÁRDZSÚSZ

Véres baleset érte a koncerten a Táncdalfesztiválok sztárját

Nagyon pórul járt az idősödő magyar énekes!