Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2015.08.23.

Szextippek a szabad ég alá: használd ki a nyár utolsó napjait!

Visszatér a jó idõ és talán ez lesz az utolsó lehetõség idén arra, hogy néhány forró percet töltsetek együtt a pároddal a szabad ég alatt. Persze azért ne a legzsúfoltabb strandon fogjatok bele...

1.    Huncutkodás a takaró alatt

Na jó, inkább legyen hálózsák, mert a magatokra tekert takaróból csak kivillanhatnak olyan testrészek, amiket nem akartok megmutatni az egész világnak. Az akciót inkább sötétedés utánra időzítsétek és próbáljatok meg csendben maradni – a sivalkodást majd otthon bepótoljátok. 


2.    Számháború


Keressetek egy szimpatikus fát és játsszátok azt, hogy a te a testeddel véded a fiúd túlfűtött támadásától. Állj szembe a fával, öleld meg, mintha számháborúznál, a barátod pedig álljon mögéd. A fát gondosan válasszátok ki: egyrészt sok mindennek tanúja lesz, másrészt fontos, hogy ne horzsoljon össze a kérge. És persze a strapát is bírnia kell, hiszen teljes erőből bele fogsz kapaszkodni.


3.    Bokrok között


Igen, úgy, mint tinikorotokban, és akár a saját kerteteket sem kell elhagyni hozzá. Itt nem árt egy kicsit körültekintőbbnek kell lenni, mert ha a csalánosba húzzátok be egymást, abból másfajta viháncolás lesz. Ha a pasid igazi gentleman és meg tud tartani, akkor csináljátok állva: fond a lábadat a dereka köré, így az aljnövényzetre sem lesz gondotok! 


4.    Föl a falra!

 
Szerencsére jó sok párkány van a világon: ha találtok egy alacsonyabb kőfalat vagy magasabb padot, ülj a tetejére, hajtsd fel a szoknyád, neki pedig nincs más dolga, mint élvezni az illatodat és az örömödet, miközben az öledbe hajol! Azért ne a kuka tetején álljatok neki, bár ízlés dolga…

 

Légy tekintettel másokra! 


A közszeméremsértés sokszor csak az egyik félnek vicces, és nem véletlenül büntetendő. Figyeljetek arra, hogy gyerekek még véletlenül se legyenek a közelben és mások se biztos, hogy ennyire kíváncsiak a szerelmetekre. Az augusztusi éjszakákon is próbáljatok minél néptelenebb helyet találni a boldogsághoz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól