Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2018.11.02.

Ettől a hálószobai dekorációtól bizonyítottan több lesz a szex

Az emberek szexualitása rengeteg mindentõl függ. Fontos a napszak, a hangulat és a táplálkozás is, de egy friss kutatás bebizonyította, hogy mi az a lakberendezési elem a hálószobában ami abszolút vágyfokozó hatású. És ez nem a tükör...

Szerző Gaál József

A színek, a dekoráció és a dizájn szoros összefüggésben van a hangulattal, ezért nem mindegy, miként rendezzünk be az otthonunkat. A különböző helyiségeket mindig a célnak megfelelően kell kialakítani, így a hálószobánkat is mely, a pihenés és a szexuális élet elsődleges színtere. Ezért a kutatók vizsgálatokat folytattak azzal kapcsolatban, hogy milyen összefüggés van a hálószobai miliő és az adott térben élő pár szexuális szokásai között. Mint kiderült a sötét színek, azok közül is a sötét lila illetve az antracit és az ezüst az, ami leginkább felkelti a szexuális vágyat.

A kapott eredményeket figyelembe véve Laurence Llewelyn-Bowen belsőépítész és Tracey Cox párkapcsolati szakértő közösen megalkottak különleges tapétát, amely elmondásuk szerint bizonyosan segít beindítani a vágyat.

"Szexi környezetben az emberek is szexinek érzik magukat"

– árulta el a ezüst-fekete színű, bársonyos felületű tapéta egyik megalkotója.

A színek és a hangulat között szoros összefüggés van, éppen ezért nem mindegy, hogyan rendezzük be otthonunkat. A hálószoba színét különösen fontos jól kiválasztani, hiszen ez a helyiség nemcsak a pihenés, de a szexuális életünk tere is. Kutatók vizsgálatokat folytattak a hálószoba színe és a szex mennysége közötti összefüggés kiderítése érdekében és megállapították: a lila és a piros szín leginkább vágyfokozó. - a Maszol.ro portálról

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 29-május 5.: Nagyon kedvező változásokat jeleznek a bolygók

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól