Létrehozva: 2019.01.23.

A párkapcsolatoknak ez a nem kívánatos vadhajtása durván függővé tehet

Vajon aki egyszer megcsalta a párját, az késõbb is könnyen félrelép? Vannak, akik szerint ez egy örök érvényû igazság - õk mesélnek most.

„Én szó szerint függő lettem. Izgalmas dolog mindig más nővel kísérletezni.”

„Sokkal több szexre van szükségem, mint amennyit otthon kapok. Utálom, hogy ehhez kell folyamodnom, de ugyanakkor izgalmasnak is találom.”

„Tudom, hogy abba kellene hagynom, de az a helyzet, hogy eszemben sincs.”

„Egyszerre szörnyű és fantasztikus. Elég komolyan rákaptam a dologra.”

„Tilosban egyszerűen sokkal jobb a szex.”

„A legszörnyűbb az egészben az, hogy a barátnőmet általában nála idősebb nőkkel csalom.”

„Szerintem csak akkor hagynám abba, ha én is megérezném, milyen, amikor megcsalnak. De mégsem szeretném, hogy a barátnőm is ezt tegye.”

„A múlt héten belegondoltam, hogy abba kellene hagynom. Ezen a héten már három csajjal randiztam.”

„Mindent megteszek, hogy feladjam a függőségemet. Már csak az a kérdés, hogy elmondjam valaha a barátnőmnek, milyen életet éltem mellette?”

„A barátnőm nem tudja kielégíteni a szexuális igényeimet. Más nők viszont igen.”

„A barátnőm mindenről tud, de még reménykedik, hogy megváltozom. Nem hiszem, hogy meg fogok.”

„Nem bírom ki, hogy ne csaljam meg a barátomat. De férjhez szeretnék menni, vagyis szükségem van egy állandó kapcsolatra.”

„A férjem szerint egy-egy félrelépés még belefér. De nálam nem egy-egy van.”

„Az edzőteremben szedem fel a kigyúrt pasikat.”

„Függő vagyok, és nem is bánom. Nincs lelkiismeret-furdalásom.”

„Egy hónapig sem bírom a monogámiát.”

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét a Farm VIP bombázója

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Focistákat megszégyenítő cselezéssel menekült a piacon Gyurcsány újpesti polgármesterjelöltje + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól