Létrehozva: 2019.02.19.

Gátlások nélkül: erre a kényeztetésre vágynak szex közben a férfiak

A testi szerelemben legjobb taktika az õszinteség, mégsem mindig merünk beszélni arról, mire is vágyunk párunktól az ágyban. Ezek a férfiak viszont gond nélkül bevallották, mit akarnak szex közben kapni a nõtõl, elképesztõ lista!

„Örülnék, ha a feleségem kicsit durvábban szeretné. Lehet, hogy elsiettem ezt a házasságot egy kicsit?”

„Szeretnék úgy szeretkezni a feleségemmel, hogy közben egy másik pár is ugyanezt csinálja, ugyanabban a szobában.” Kár, hogy a feleségem nem igazán tudja ezt elképzelni.”

„Elmondtam a feleségemnek, hogy szívesen kipróbálnék egy édeshármast – egy másik férfival.”

„Rájöttem, hogy a feleségem csak eljátssza az orgazmust. Nem tudom, hogy mondjam meg neki, hogy mindent tudok.”

„Szeretném, ha mocskos dolgokat suttogna a fülembe szex közben.”

„Jó lenne, ha havi egynél többször is akarná.”

„Be kell vallanom, hogy a barátnőm nem valami jó az ágyban. Örülnék neki, ha hangosabb és felszabadultabb lenne, és néha kezdeményezne is.”

„A feleségem még mindig nem tudja, mit szeretek az ágyban. Pedig már beszélgettünk is róla.”

„Szívesen nézném a feleségemet egy másik nővel.”

„Egy csomó mindent kipróbálnék vele, de ő ragaszkodik a klasszikus megoldásokhoz.”

„Arra vágyom, hogy kipróbáljam vele a kötözős szexet.”

„Bárcsak eljönne velem egyszer egy swinger-klubba.”

origo.hu

Őrjöngve káromkodott és üvöltözött a templomból épp kijövő emberekkel Magyar Péter - videó

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv

mindmegette.hu

A 10 legtutibb ebédötlet hétvégére: ezekből garantáltan duplán szed majd a család

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

origo.hu

Súlyos döntést hozott Németország

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

ÉLETMÓDI

Így alszanak újabban a japán házaspárok: ezt teszi a feleség, ezt teszi a férj