Létrehozva: 2019.11.01.

Íme, az orgazmus sötét oldala, ettől rettegnek a nők

Sokan úgy vélik, akkor igazán jó a szex, ha a nő eljut a csúcsra. Pedig a valóság az, hogy akkor is lehet rossz élmény az együttlét, ha a nő számára is orgazmussal végződik. Szakértők elárulták, hogyan lehetséges mindez...

A nő orgazmusa örömmel tölti el a férfit, hiszen ez azt jelenti, hogy valamit igencsak jól csinált az ágyban. Már-már felér egy férfias erőpróbával és teljesítménnyel, ha a nő eljut a gyönyör csúcsára. Ám szakértők szerint pont ez adja az orgazmus árnyoldalát is: hiszen sokszor a nő igazából nem is akar a csúcsra jutni, de a teste elárulja őt…

Fotó: Profimedia

Miről is van szó? Nos, nem másról, mint hogy a női orgazmus nagyrészt fejben épül fel, és bizony, adódhatnak olyan helyzetek, amikor a nőnek nincs igazából kedve a szexhez, teljesen másra gondol az együttlét alatt, de az izgatás hatására az élvezet csúcsára jut. Egy hétszáz fő bevonásával készült kutatás eredményei szerint ilyenkor a legtöbb nő súlyosan szégyelli magát, amiért a teste az akarata ellenére cselekedett.

Az orgazmus ugyanis, állítja a Michigan-i Egyetem kutatása, ilyenkor csak egy testi reakció az érintésekre és az izgatásra, és egyáltalán nem tükrözi, hogy mennyire élvezte a helyzetet a nő, vagy mennyire volt jelen fejben. A kutatást vezető Sara Chadwick azt is elmondta a Psypost nevű lapnak, hogy a felmérés során arra voltak kíváncsiak, mennyire gyakoriak a rossz orgazmusok.

A 700 főből 289 nyilatkozta a felmérés során, hogy volt már rossz orgazmusban része – velük egy mélyebb kérdéssort is felvettek, hogy kiderítsék, mitől volt rossz a kéj. Volt, aki azt mondta, úgy érezte, hogy a partnere nyomást gyakorol rá, hogy elélvezzen, így képtelen volt átadni magát a szexuális örömöknek.

A kutatók szerint igen gyakori, hogy a férfiak sürgetik a nőt, hogy jusson a csúcsra, és, ha valamiért nem sikerül, faggatják, mi lehetett a „kudarc” oka. Csakhogy a nők többsége számára az együttlét önmagában is örömeket hoz, és sokan nem kimondottan az orgazmusra hajtanak. Ha a férfi sokat nyaggatja őket, akkor feszültek lesznek a következő alkalommal, mert úgy érzik, hogy nem megfelelő partnerek, ha nem jutnak a csúcsra. És ezzel belekerülnek egy szörnyű spirálba.

Ugyanis a női orgazmus nagyrészt fejben játszódik le; ha pedig a nő képtelen ellazulni, mert arra figyel, hogy mikor jut a csúcsra, akkor igen ritkán történik meg. Ha pedig mégis, akkor a rossz élményként emlékszik vissza az együttlétre…

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól