Létrehozva: 2020.09.17.

Ez történt a férfival, aki másodszor is feleségül vette a nőt, akitől korábban már elvált

Egy házasságnak sok okból lehet vége. Ám van, hogy idővel rájövünk: nem volt jó döntés a válás. De vajon a szerelemre is igaz lehet a mondás, hogy újramelegítve az igazi?

Szerző Horváth Gabi

„Újra hozzámentem az exemhez, és most magányosabb vagyok, mint valaha.”

„Az első házasságom azért ment tönkre, mert együtt éltünk az anyósékkal. Aztán hét év múlva megint egymásra találtunk a volt feleségemmel, de csak három évet bírtunk együtt a második próbálkozásra.

 

Fotó: Pixabay.com

„Adtam még egy esélyt az exférjemnek, akit még mindig szeretek. De újra megcsalt, és újra elhagyott engem és a két fiunkat. Arra hivatkozott, hogy túlreagáltam a félrelépéseit.”

„Amikor elváltunk, szerelmes lettem egy másik férfiba, de aztán újra összejöttünk az exférjemmel. De csak arra a másikra tudok gondolni…”

„Két éve váltunk el a volt feleségemmel. Időközben rájöttem, hogy nem igazán jó az élet nélküle. Soha többet nem akarom elveszíteni.”

„Érettségi után a barátnőm terhes lett, így elvettem, de később elváltunk. Most viszont visszataláltunk egymáshoz, mert rájöttünk, hogy csak együtt érdemes folytatni. Mindkettőnknek a másik az élete szerelme, csak az időzítés volt rossz az első alkalommal.”

Fotó: Pixabay.com

„Újra elvettem feleségül, de nem vagyok biztos benne, hogy nem követtem el egy óriási hibát. Úgy érzem, hogy visszalépés helyett inkább tanulnom kellett volna a korábbi tévedésből.”

„A válás után rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok képes mást szeretni. Így még egyszer megkértem az exnejem kezét.”

„Gyakorlatilag a gyerekek hoztak minket újra össze. Nem ment külön, nekik pedig extrán nehéz volt ez az időszak. Így most újra együtt vagyunk, és örülök, hogy visszakaptam a családomat.”

„A volt férjem alkoholista volt, így elváltunk. Úgy látszik, ez kellett hozzá, hogy végképp leszokjon az italról. Amióta tiszta, újra összejöttünk, és újra össze is házasodtunk.”

„Az első házasságunk idején túlságosan fiatalok voltunk, hajtott a szerelem, de alig ismertük egymást. A szakításunk után viszont barátok lettünk, és most újra megpróbáljuk.”

„A szívemet követtem és visszamentem a volt feleségemhez. A lehető legnagyobb hiba volt. Az emberek nem tudnak megváltozni.”

Fotó: Pixabay.com

„Visszamentem az exférjemhez, de megbántam, Már nem olyan jóképű , mint korábban, és minden barátunk csodálkozik, hogy egy ilyen jó nő miért van még vele. Tulajdonképpen én sem tudom.”

„A férjem nem tudja, hogy még azután is volt valakim, hogy a válásunk után újra összejöttünk. Azt hiszem, nem is fogom elmondani neki.”

„Hat évig éltünk külön a férjemmel, mire végre hivatalosan is elváltunk. Öt héttel később újra randizni kezdtünk. Szerintem megváltozott. Lehet, hogy még egyszer hozzámegyek?”

Szerző Horváth Gabi

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól