Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2020.10.07.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban: Kipakoltak az elvált férjek

Általában nők szoktak mesélni arról, miért váltak el; pedig nem is ritka, hogy a férfinál szakad el a cérna. Sőt, sokszor igencsak extrém esetek miatt döntenek úgy, hogy beadják a keresetet. Hajmeresztő sztorikat osztottak meg egy online fórumon.

Általában a nők hamarabb kimondják, hogy legyen vége a kapcsolatnak; a férfiak az utolsó pillanatig halogatják a kellemetlen döntést. Ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének képesek meglépni, amit meg kell – főleg, ha már vállalhatatlan, ami a házasságban történik. Egy internetes fórumon elmesélték a férjek, mi volt az utolsó csepp a pohárban, ami miatt úgy döntöttek, inkább egyedül folytatják. Némelyik történet igencsak meredek!

Fotó: Pixabay.com

1. Azt mondta, fogyjak le

„A feleségem hetven kilót hízott tíz év alatt, és soha nem volt egy rossz szavam se. Ha fogyózott, mindig támogattam. Egy nap fel akartam venni egy pulcsit, ami kicsinek bizonyult – ugyanis híztam öt kilót. Mondom neki, kell majd vegyek egy nagyobbat. Erre végigmért, majd közölte, hogy ilyen hülyeségekre nem költünk, inkább fogyjak le, mert elhíztam, mint a mangalica. Ez betette a kiskaput.”

2. Szembesültem a meztelen valósággal

„Az én történetem rövid: hamarabb hazamentem melóból, a közös ágyunkban meg ott volt hót pucéran a feleségem húgának a férje. Mellette az asszony.”

3. Nem láttam előre

„Biztos voltak jelei, hogy ez lesz, csak nem figyeltem eléggé. Vagy hirtelen megőrült a feleségem. Mindenesetre egy nap arra mentem haza, hogy az összes bútor eltűnt a lakásból, sőt, még a kaja is a hűtőből, meg kiürítette a közös bankszámlánkat. A válókeresetet nekem kellett beadni.”

4. Nála semmi ne legyen fontosabb

„Volt egy nagyon idős kutyám, aki a szüleimmel élt, de mellettem nőtt fel, hosszú évekig én voltam a gazdája. Anyámék hívtak, hogy eljött az idő, hogy elaltassák, már olyan beteg; kérték, kísérjem el én is, búcsúzzak el tőle. Feleségemet azonnal hívtam, hogy nem tudom hazavinni a munkahelyéről, de van egy busz, amivel 15 perc alatt otthon lehet. Remegett a hangom, úgy ki voltam a kutya miatt. Az asszony meg üvöltözni kezdett velem a telefonban, azt mondta, utolsó önző rohadék vagyok, amiért egy rohadt dög miatt cserben hagyom. Többet nem tudtam megcsókolni.”

5. Kidobott a kocsiból

„Összevesztünk valami marhaságon útközben, már nem is emlékszem, min, de hát ilyen van a legjobb házasságban is. Mondta, hogy úgy felidegesítette magát, hogy félre kell állnia, be is hajtottunk egy pihenőbe. Amint kiszálltam, bezárta a központi zárat, és elhajtott. Nálam meg se pénz, se telefon, semmi nem volt.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól