Létrehozva: 2018.01.13.

Egészen döbbenetes okok miatt kerülnek szakítás szélére a párok

Veszekedés nélkül nincs párkapcsolat, egy idõ után ráadásul könnyen berobban a szikra. De miként fajulhat egy-egy apróságnak tûnõ ügy szakítássá? Elképesztõ sztorik!

„A barátom felvetette, hogy óvszer helyett inkább fogamzásgátlóval védekezzünk. Nekem tökéletesen megfelel az óvszer, mert biztonságos, de ő engem akart érezni és nem a gumit. Oké, ezt értem, de miért nem fogja fel, hogy úgy veszélyes? Nagyon durván összekaptunk a témán.”

„Több hónapig megúsztuk veszekedés nélkül, aztán képesek voltunk azon összeveszni, hogy a Forrest Gump-ban Jenny kihasználja-e szegény Forrestet, vagy nem. Tiszta hülyeség!”

„Nem tetszett, ahogy a barátom az ügyfélszolgálatos nővel bánt: elég aljasul manipulálta. Nagyon haragszom rá emiatt.”

„Egy jegyességem már ráment arra, hogy időnként leiszom magam. Most az új barátnőmmel is ezen vesztünk össze. Nem is értem magamat, tanulhattam volna az előző esetből...”

„A politika miatt kaptunk össze a barátommal, és ő egyszerűen elrohant. Pedig csak a véleményemet mondtam el neki. Azóta az üzeneteimre sem válaszol, és fogalmam sincs, hogy most akkor szakítottunk-e, vagy sem.”

„A pasimmal máris azon veszekszünk, hogyan fogjuk nevelni a gyerekünket, miközben még bele se kezdtünk a babaprojektbe.”

„A cigizésen vesztünk össze. Szerinte gyenge jellem, aki nem tudja letenni, én viszont azt mondtam, az én testem, azt csinálok amit akarok. Rágyújtottam, csak azért is. Felállt és 3 napig nem láttam. Nem vagyok büszke magamra.”

„Az első veszekedés oka az volt, hogy ki játszhatja le a következő menetet a videojátékban – én 26 éves vagyok, ő 29. Kész vagyok!”

„A pasim túlságosan aggódott értem, én pedig rosszul vettem a dolgot. De még mindig bűntudatom van miatta.”

„A barátnőm azért veszett össze velem 7 hónap után, mert nem figyeltem rá eléggé, amikor rossz napja volt. Nekem is rossz napom volt, és most úgy érzem, hogy senki nem ért meg.”

„A barátnőm abba kötött bele, hogy engedélyt kértem tőle valamihez, amit aztán megcsináltam. Utólag nem értem, mi a baja vele, most miért túráztatja magát? Lehet, hogy bölcsebb lett volna hallgatni... ”

„ Azon veszekedtünk a pasimmal, hogy az egész fizetését rám költi, és ez így nem lesz jó. Másnap reggel kaptam tőle egy sms-t, hogy igazam van, és ne haragudjak. Szerintem hozzámegyek.”

„Az első veszekedésnél megtanultuk, hogyan vitázzunk úgy, hogy egyezségre jussunk. Rohadt jó ilyenkor egy nagyot szexelni. Ráadásul azt vettem észre, hogy vitatkozás után a barátnőm könnyebben rávehető a durva szexre. Imádom érte, nagyon jól esik.”

„A barátnőm kidobott az első veszekedésünk után. Azon vesztünk össze, hogy a tüdőproblémáim ellenére is futni járok. Lehülyézett miatta. Szerintem ez nem normális így.”

„Keményen összevesztünk a barátnőmmel, de aztán megbeszéltük a dolgot. Most erősebb a kapcsolatunk, mint valaha.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza