Létrehozva: 2016.03.25.

Itt a meztelen igazság az önkielégítésről!

Miért csináld? Miért ne? Mennyi az elég? Minden, amit tudni szeretnél arról, hogyan szeresd saját magad!

Az önkielégítés a szigorú definíció szerint az a tevékenység, amikor saját magadat részesíted szexuális örömökben. A legtöbb ember számára ez a nemi szervük izgatását jelenti egészen az orgazmusig, de sokan ilyenkor a testük más tájaira is koncentrálnak. Sőt, kamaszkorban akár a párna, a törölköző is jó partner lehet  - a nők esetében a zuhany feje érettebb korukban is az egyik kedvenc játékszer maradhat. 

A szexipar számos eszközt kifejlesztett arra a célra, hogy segítsen ebben az önfeledt tevékenységben: a dildóktól a maszturbátorokig hosszú a sor. Míg a férfiak jellemzően pornót néznek, addig a nők még mindig inkább a fantáziájukat hívják segítségül - bár a két terület között hatalmas átfedéseket mutattak ki a kutatók! 

A sötét múlt

A régmúltban irtózatos betegségekkel próbálták rávenni az emberiséget az önmegtartóztatásra: az állították, hogy a maszturbáció vakságot, mentális betegségeket, köszvényt, sőt, rákot okoz.

Szerencsére ma már a tudomány éppen az ellenkezőjét bizonyította, de mindenesetre vicces tény, hogy a kukoricapelyhet például ennek köszönhetjük. Graham tiszteletes a 19. század elején megalkotta a graham kekszet, hogy elvegye a kedvet a nemi vágytól - az ő nyomán fejlesztette ki Dr. John Harvey Kellog a rendkívül unalmas diétáját, amelynek szerves részét képezte a mai reggelik egyik sztárja!

Az már kevésbé vidám tény, hogy Dr. Kellog azért tovább ment: az erekció megfékezésére melegen ajánlotta a fityma bevarrását és az áramütést is. 

A felvilágosodás

Ma már szerencsére másképp vélekednek az orvosok erről a témáról: az Amerikai Orvosok Szövetsége 1972-ben mondta ki, hogy az önkielégítés teljesen normális magatartás, azóta pedig az is tankönyvi tétel, hogy a maszturbáció felfedezése a kamaszkor velejárója  és hozzátartozik egy gyerek normális fejlődéséhez. 

Az önkielégítés valódi elfogadását viszont az jelentette, amikor az ábrázolása megjelent az ún.  mainstream kultúrában: emberek milliói érezték felszabadultabbnak magukat az Amerikai Pite-filmek, Prince egy-két dala vagy éppen Nicki Minaj és Beyoncé "Feeling Myself" című dala után. 

Mindenki csinálja

A XX. század közepén végeztek először felmérést ebben a témában: akkor a férfiak 92%-a, a nőknek pedig a 62%-a vallotta be, hogy bizony végez önkielégítést. A napjainkra ezek a számok alig változtak: a férfiak 95%-a, a nőknek pedig a 71%-a számolt be arról, hogy csinált már ilyesmit. Figyelembe véve azt, hogy a még mindig létező előítéletek és társadalmi elvárások miatt a nők hajlamosak lefelé ferdíteni, kijelenthető, hogy az emberiség szereti szeretni önmagát.

Lehet túl sokat csinálni? 

Elintézhetnénk azzal a választ, hogy 

hát, elkopni nem fog,

de sajnos ez nem ilyen egyszerű. Nem lehet számszerűsíteni azt, hogy mi a túl sok vagy a túl kevés, de az biztos: hogyha valami helyett használod, az már bajt jelent.

Ha nem szexuális feszültséget, hanem stresszt, magányt, szorongást, szomorúságot próbálsz vele rendszeresen oldani, az rosszra vezethet: pillanatokra ugyan valóban segít ezeken az érzéseken egy-egy orgazmus, de ez csak tüneti kezelés. Hosszú távon inkább az a veszélye, hogy ezekre nem is keresel valódi megoldást - az önkielégítés viszont nem nyújt választ a problémáidra.

Rossz beidegződéseket, szélsőséges esetekben akár szexuális zavarokat viszont okozhatsz magadnak - bár ehhez tényleg olyan mennyiségben kell csinálni, hogy az már a napi életviteledet, a tanulást vagy munkát befolyásolja. Ami ráadásul öngerjesztő folyamat: emiatt szégyent érzel majd és egyre jobban elszigeteled magad a társaidtól. 

Mennyi a normális? 

Ez mindig egyéntől függ. Emberfüggő, hogy ki mennyit bír inni, mennyit ehet hízás nélkül, mennyi alvásra van szüksége vagy mennyire tud rákattanni az online játékokra. 

Ha magadnak feltűnik, hogy valami nincs rendben, akkor érdemes hátralépni és végiggondolni: befolyásolja az életviteled az, hogy rendszeresen maszturbálsz? Ha igen, meg tudod magyarázni, hogy miért csinálod? Ha magadnak is úgy fest: ez már túl sok, akkor itt az ideje végiggondolni, hogy mivel kéne szembenézned az életedben.

Ha viszont nem zavar be semmibe - még a párkapcsolaton belüli szexuális teljesítményedbe sem, akkor hajrá, sok boldogságot és erős immunrendszert!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij beismerte, hogy óriási a baj, közel a vég

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

life.hu

Pázsit helyett, kavics nélkül: talajtakaró növények a kertben

magyarnemzet.hu

Ha utánvéttel rendeli meg a csomagjait, jobb, ha szemmel tartja a futárt

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!