Létrehozva: 2017.12.18.

Ma nyílik Budapesten az első magyar szexbababordély!

Teljesen anonim randevú! Négy különbözõ típusú szexbaba, meghitt környezet, kiválasztható zene és mindenféle kellék megtalálható abban a budapesti lakásban, mely hazánk elsõ legális robotbordélyháza.

Eddig Európában mindössze négy országban lehetett igénybe venni szexrobotlányok szolgáltatásait. Mostantól egy budapesti exkluzív lakásban is élethű babák várják a kényeztetésre vágyó férfiakat.

Miniszoknyás ápoló és csipkebugyis szexbomba

 A minden vágyat kielégítő szilikonlányokkal való együttlétet előre, telefonon kell leegyeztetni. Az ügyfél ki is választhatja, melyik „hölggyel” szeretne hancúrozni, s hogy a baba milyen falatnyi holmiban, illetve milyen pózban fogadja őt. Az új típusú szolgáltatás egyelőre csak néhány, ámde annál ígéretesebb lánnyal vehető igénybe.

Íme az induló kínálat: szexi titkárnő, huncut fehérneműs szexbomba, miniszoknyás ápolónő, illetve izgalmas ázsiai diáklány.

 

A robotnő mindig foglalt

Nagy Andrásnak, a cég üzletvezetőjének, akinek akkor indult be a fantáziája, amikor meghallotta, hogy Bécsben már működik is ilyen hely. Ott egyébként igazi lányok dolgoztak, melléjük állítottak be szolgálatba néhány szexbabát.

„Teljesen megdöbbentem, amikor az erről szóló cikkből kiderült, hogy a robotbaba órarendje napokra előre be van táblázva, teljesen foglalt. Üzleti szempontból talán ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy kell ilyen hely Budapestre is.”

 

Amit a babákról tudni kell:

Úgynevezett TPE szilikonból készültek, ami már-már bőrhatású, mind kinézetre, mind pedig tapintásra. A fejük, a szemük és a szájuk félelmetesen élethű. Test fűtése és a hangfunkció  is gondoskodik arról, a vendég élménye még valóságosabb legyen. A baba popsija, szája, és intimnyílása vákuumfunkciós – ehhez igazán nem illendő többet hozzáfűzni...

A babák szexuális méretei:

Punci: 18 cm, popsi: 17 cm, száj: 13 cm

További izgalmas részletek a %RIPOST% napilap ma megjelenő számában! Keresd az újságárusoknál!

(Minden további részlet a cég honlapján: adultdoll.eu)

 

 

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

travelo.hu

A régészek valószínűleg bizonyítékot találtak az amazonok létezésére Azerbajdzsánban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!

SZEX & MÁS

Mi köze a narancshéjnak a párkapcsolatodhoz: Íme, a TikTok kőkemény válasza