Létrehozva: 2018.02.07.

Nagyon durva élethelyzet: Te vajon mit tennél?

Kegyetlen érzés, amikor az egyik házastárs válással fenyegeti meg a másikat. Különösen, ha a dühöt egészen nevetséges ok váltotta ki. Zavarba ejtõ, zsarolással is felérõ szituációkból sajnos nincs hiány. Mutatunk néhányat.

„A férjem bele akar kényszeríteni egy többszereplős kapcsolatba, és válással fenyeget, ha nem megyek bele.”

„A szüleim mindketten hosszú ideje küzdenek az alkohollal. Apukám fél éve leszokott, anyu viszont semmit nem tett ennek érdekében, sőt, válással fenyegeti aput, ha szakemberhez akarja vinni. Minden este részegen jön haza, és kiabál az egész családdal.”

„A férjem tegnap megfenyegetett, hogy elválik, mert megkértem, hogy csinálja meg a gyerek tápszerét. Hát, ha ez az utolsó csepp a pohárban, akkor viszlát!”

„A feleségem közölte, hogy elválik. Két nappal később megjött neki. És ez többször is megismétlődött már az életünkben, de ő nem ismeri el, hogy a két dolog összefügg.”

„Egy bulin berúgtam, és elhánytam magam a kocsiban. A férjem teljesen elborult ettől. Azt mondta, elég, elválik.”

„A férjem gyakorlatilag naponta akar elválni, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné. Én meg belefáradtam az állandó zsarolásba.”

Piercinget rakattam a nyelvembe, erre a férjem azonnal a válást emlegette. Hogy lehet valaki ennyire piti?”

„Még csak két hónapja voltunk házasok, amikor a férjem már válni akart, mert nem engedtem, hogy a hajkefémet használja a zuhany alatt.”

„Nem akartam minden nap szexelni, erre a férjem megfenyegetett, hogy elválik.”

„Minden közeli barátom fiú, a férjem viszont elképesztően féltékeny – már a válással fenyegetőzik.”

„A férjem nem talál elég bevállalósnak a hálószobában, ezért egyre többet beszél a válásról.”

„A férjem arra kényszerített, hogy felhívjam a szüleimet, és megkérdezzem tőlük, hogyan legyek jobb feleség, miközben elmondom, hogy a veszekedés az én hibám volt. Megfenyegetett, hogy elválik, és még a gyereket is elperli tőlem. Elég megalázó volt.”

„Megkértem a férjemet, hogy vigye le a garázsba azt a nagy printert, amit soha nem használ. Annyira kiborult, hogy majdnem beadta a válópert.”

Pénzügyi nehézségeink voltak. A feleségem azt mondta, elválik, hogy a nyakamon maradjanak a számlák, ő meg végre szabadon élhessen.”

„Megittam egy kávét egy régi ismerősömmel. Nagyon szép nő – a feleségem azonnal fenyegetőzni kezdett, hogy ha még egyszer szóba állok vele, azonnal elválik.”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól

SZEX & MÁS

"A pasim szexi lányokat követ az Instagramon! Mit tegyek?"

SZEX & MÁS

„Kötözz meg, és nevezz jó fiúnak: 7 év után végre bevallattam a barátnőmnek, hogy mit szeretek az ágyban, szakított velem”

SZEX & MÁS

Hány éves vagy? Kiderült, mennyit kellene szexelned, hogy egészséges maradj!