Létrehozva: 2017.04.04.

Különös titkokat árult el Andy Vajna a most 20 éves Evita forgatásáról

Golden Globe díjat nyert, 1997-ben. Legnagyobb szerepeit Banderas és Madonna játszotta, miközben Andrew Lloyd Webber zenei aláfestése színesítette hangulatait. Melyik más filmrõl is lehetne szó, mint az Evitáról.

Immár húsz éve, hogy a nagysikerű film, az Evita berobbant a köztudatba, és ahogy érkezett úgy söpört el mindent sikereivel.

Az Andrew Lloyd Webber által megkomponált zenei történet középpontjában Argentína politikai vezetője, Eva Perón, az argentín elnök Juan Perón második felesége áll.

Az Alan Parker által vászonra álmodott filmet Argentínában és Magyarországon forgatták, amiben jelentős szerepe volt a film egyik producerének Andy Vajnának is.

Argentínában negyven fok volt, megérkeztünk januárban Budapestre, ahol pedig mínusz hat, ez nehézséget okozott a stábnak. Technikai problémáink azonban soha nem voltak. A nagy temetési ceremónia, a felvonulás, minden zökkenőmentesen zajlott. Budapesten fantasztikus forgatni, ezt a mai nap is látjuk, a világ legnagyobb filmjeit készítik ma Magyarországon. Az Evita volt az egyik első, aminek a készítői ezt kipróbálták.

– számolt be Andy Vajna a forgatásról, a Hello Hollywood stábjának.

„Antonio Banderassal nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mindig segítőkész volt, ott volt, ahol kell, és meglepő módon Madonnával is minden simán ment. Õ annyira imádta ezt a szerepet, hogy alkalmazkodott a forgatáshoz, nem váratott minket soha.”

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter egy politikai anarchista + videó

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet