Létrehozva: 2017.08.18.

Idén is Öröm-ünnep koncert a Margitszigeten

A Szabad Tér Színház augusztus 20-i ünnepi programjában a Virtuózok újonnan felfedezett tehetségei és régi kedvencei lépnek színpadra.

Az ifjú tehetségek és sztárvendégeik különleges programmal készülnek a nyári nagy-koncertre.

A Budapesti Nyári Fesztivál immár hagyományosan a Virtuózok gálakoncertjével köszönti a nemzeti ünnepet a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 20-án 20:00 órától, amelynek része a tűzijáték élő közvetítése is.

A Virtuózok koncertjének sztárvendége Bogányi Gergely lesz, aki együtt játszik az első magyar komolyzenei tehetségkutatóban a legfiatalabbak korosztályában győztes Boros Misivel. A fiú pártfogoltja és tanítványa mostani fellépő társának. 

A három évvel ezelőtti kisfiú már bőven kamaszodik, most fejezte be az általános iskolát, és ősztől a Pécsi Művészeti Gimnáziumban folytatja tanulmányait.

Az ifjú művész már négy évesen elkezdett zongorázni és hegedülni, napi öt-hat órát gyakorol, és már magántanuló. A népszerűséget szereti, emellett igyekszik olyan lenni, mint a többi gyerek, szeret focizni, persze, ha jut rá ideje.

Fellépnek: Kristóf Réka, operaénekes, a 3. műsor abszolút győztese, Abouzahra Amira, hegedűművész, a 3. évad korcsoportgyőztese, Beeri Benjámin, operaénekes, Lukács Gergely, tubaművész és Simic Aleksander, csellóművész, a 3. műsor döntősei, valamint Lugosi Dániel Ali, klarinétművész, a Virtuózok első nyertese, Szüts Apor, zongoraművész, zeneszerző, karmester, Csabay Zsuzsanna, fuvolaművész és Váradi Gyula, hegedűművész, a korábbi évadok tehetségei. A koncerten Héja Domonkos vezényli a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, az ország legrégebben alapított és máig meghatározó, legnevesebb szimfonikus együttesét. A műsorvezetők Batta András és Varga Edit lesznek, az est rendezője Novák Péter.

 

Bővebb információ és online jegyvásárlás ITT

 

origo.hu

Lángolt a lelátó Párizsban, de ez sem volt elég a PSG sikeréhez

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

magyarnemzet.hu

„A k…rva anyját!” – fakadt ki a gyurcsányista szakszervezetis vezér

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet