Létrehozva: 2018.03.31.

Mi lesz így Torgyán József sírjával? Az özvegy kétségbeesett

Romokban hever már két hónapja a tavaly elhunyt politikus síremléke, még húsvétra sem hozták rendbe.

Ahogy a %RIPOST% elsőként beszámolt róla, rádőlt egy fa Torgyán József síremlékére a Farkasréti temetőben, ám két hónap után sem tudták rendbe hozni. A tavaly elhunyt politikus özvegye, Torgyánné Cseh Mária természetesen minél előbb szeretett volna új síremléket állítani elhunyt urának, de nem rajta múlt, hogy eddig nem sikerült.

A biztosító fizeti a kárt, de valahogy akadozik a bürokrácia útvesztőjében az egész. A temető üzemeltetője még azt sem engedte eddig, hogy a romokat eltakarítsuk

– panaszolta a Blikknek Cseh Mária, aki az ügy intézését egy sírkövesre bízta.

Az özvegy teljesen kétségbeesett, hogy húsvétra sem sikerült rendbe hozatnia a sírt.

"Nem értem, hogyan hagyhatják ezt, legalább tiszteletből ne akadályoznának benne! Megkérdezték, hogy a temető vagy a sírkő készítője állítsa-e helyre. Ragaszkodtam a saját sírkövesemhez, azért is, mert azt gondoltam, így hamar elkészül. Mégis minden lehetséges módon akadályokat gördít elém a bürokrácia. Nem lesz Jóskának húsvétra tisztességes sírja!"

– mondta bánatosan az özvegy.

A sírköves a napokban pótolta a hiányosságokat. Így most engedélyezték a helyreállítást.

origo.hu

Ezzel az új trükkel támadják a hekkerek az okostelefonokat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

mandiner.hu

Hat országra nagyon megharagudtak az ukránok – Magyarország is köztük van

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet