Létrehozva: 2019.04.06.

Sas Józsefet látogatta meg a kórházban régi barátja, ezt látta

Sas fia kocsival vitte be egy látogatásra édesapjához a régi barátot, Baranyi Lászlót.

Baranyi László – akit egy egész ország szeretett meg a Família Kft. nagypapájaként – 65 éve kötött örök barátságot az akkor még tinédzser Sas Józseffel. Most újra találkozott a két jóbarát, Baranyit Sas fia vitte látogatóba a kórházba, ahol a humorista lábadozik.

Megmondom őszintén, drámaibb helyzetre voltam felkészülve, de szerencsére Józsi jobban van, mint arra számítottam, jókedvű, nagyokat nevet. A humora a régi, esze is úgy vág, mint a borotva. Amikor meglátott a kórterem ajtajában, azonnal rákérdezett, hogy tudom-e már a szerepemet, amit rám osztott, mert októberben két előadás lesz!

– mondta a Blikknek nevetve Baranyi.

Barátja szerint nagyon kulturált körülmények között gyógyul Sas, szinte soha sincs egyedül. A délelőttöket Zsuzsa asszony tölti férje mellett, késő délután Sas fia és lánya az „ügyeletes”.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet