Létrehozva: 2019.06.03.

Szex után cigi vasárnap az Akváriumban

A Cigarettes After Sex dream pop zenéje mindenféle giccs nélkül hozza a szerelem érzését, finoman suhanva át a hallgatón. A zenekar két éve nálunk is bemutatta címnélküli, debütáló lemezét az A38 Hajón, tavaly pedig a Szigeten is láthattuk õket, most azonban már készülõ, friss dalaikkal vágnak neki újabb turnéjuknak, így június 9-én bennünket is ismét elvarázsolnak film noir hangulatú zenéjükkel az Akvárium Klubban.

Szerző Tóth Balázs

A Cigarettes After Sex zenéje olyan euférikus érzés, mint amilyet a zenekar neve is sugall. Romantikus filmekbe illő, nosztalgikus és erősen vizuális, álomszerű zene, mintha a fülünkön át törne ránk egyfajta édes-keserű szerelem érzés. Egy fekete-fehér filmbeli séta, ahol a hétköznapiság épp olyan megkapó és romantikus tud lenni, mint a nagy gesztusok.



A Greg Gonzalez dalszerző-gitros-énekes vezette formáció Texasban alakult. A frontember eredetileg az el pasoi egyetemen tanult zeneszerzést, ám hamar elváltak útjai az iskolával, ahonnan Brooklynba költözött. Itt egy művészmoziban kezdett el dolgozni, Kieslowski vagy Antonioni klasszikusai pedig saját bevallása szerint is hatalmas inspirációt jelentettek számára, ahogy a Twin Peaks álomszerű zenéje is.


A zenekart itt érte a nagy áttörés is: a Nothing's Gonna Hurt You Baby című dalukat felkapta a YouTube ajánlórendszere és szinte minden videónál őket ajánlotta, milliós nézettséget hozva ezzel a zenekarnak. A siker szerencsére nemcsak erre az egy számra szólt és 2017-ben megjelent címnélküli lemezükkel már Európán át egészen Ázsiáig eljutottak. Legutóbb tavaly jelentkeztek a Neon Moon című dallal, de a hírek szerint már az idén ősszel érkező új lemezükön dolgoznak. Teltházas, A38-as lemezbemutató koncertjük és Sziget fesztiválos fellépésük után most ismét klubkoncerten láthatjuk őket és élhetjük át együtt ezt a sötét, álomszerű lebegést június 9-én, az Akvárium Klubban.


Jegyeket itt tudsz rendelni, a Facebook-eseményt itt tudod megnézni. 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Özönlenek a rendőrautók a McDonald'shoz: holttestet jelentettek be

mandiner.hu

Dedó a köbön: Mráz Ágoston Sámuel nevével viccelődött Magyar Péter

ripost.hu

„A kilátástalanság, a kérdés, mi lesz velem” - Megmérgezték, megvakult a Házasság első látásra szereplője

magyarnemzet.hu

Ez az év poénja: így csinált bohócot Szentkirályi Alexandra Karácsony Gergelyből

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet