Létrehozva: 2019.07.15.

A Maffiózók színésze hamarosan az Akvárium Klubban lép majd fel

Steven Van Zandt, mûvésznevén Little Steven, augusztus 15-én zenekarával a Disciplies Of Saul-lal érkezik az Akvárium Klubba, hogy idén megjelent Summer of Sorcery címû, az elmúlt 20 év legjobb anyagait tartalmazó albumukról élõben is eljátsszanak párat a közönségnek.

Szerző RIPOST

Az olasz származású amerikai zenész, énekes és színész többek
között Little Steven néven szokott zenélni. Van Zandt a Jersey-i
partvidék zenei kultúrájában nőtt fel, és hamar összebarátkozott
Bruce Springsteen-nel, így nem csoda, hogy később gitárosként az E
Street Band tagja is volt. Ebben az időszakban bekerült a Rock and
Roll Hall of Fame legendái közé is. Van Zandt 1984-ben hagyta el az E
Street Band-et, és csak 1999-ben tért vissza az együttesbe,
időközben azonban önálló zenei karrierbe kezdett és megalakult a
Little Steven and the Disciples of Soul együttes, melynek
frontembereként számos albuma jelent meg.



Van  Zandt elképesztően sokrétű, zenei karrierje mellett ismerős
lehet színészi alakításai miatt,
 hiszen főszereplője volt a
Maffiózók című sorozatnak, majd egy amerikai-norvég
vígjátéksorozat főszereplője, társszerzője és producere is volt.
Emellett ír dalszövegeket, producerkedik, alapított egy lemezkiadót,
vezetett rádiós műsort, létrehozott egy alapítványt, mely többek
között segít jobban megismerni a rock and roll zenét a
középiskolások számára, de volt zenei rendező és aktivista is.

2019-ben kijött a Summer of Sorcery című legújabb albuma, mely az
elmúlt 20 év legjobb anyagait tartalmazza, és most élőben is
hallhat a közönség az Akvárium Klubban, augusztus 15-én!

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Megfagyott a levegő a TV2 stúdiójában: mindenki sírt, a műsorvezetők köpni-nyelni nem tudtak

magyarnemzet.hu

Keményen nekiment Szijjártó Péter a szélsőbaloldali aktivista támogatóinak + videó

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

mindmegette.hu

Patkánydarabokat találtak a szeletelt kenyérben: több, mint 100 ezer csomaggal hívtak vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet