Létrehozva: 2019.08.19.

Elindult a nevezés a 4. Magyar Klipszemlére

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Magyar Klipszemlét október 10-én az Akvárium Klubban. A nevezéseket szeptember 15-ig várják!

Szerző RIPOST

A kérdést, hogy mi a francért nincs itthon a zenei videóknak rendes, országos versenye, először 2015-ben tették fel maguknak a szervezők. Ezután két éven át a budapesti Toldi Moziban rendezték meg a szemlét. Két napos, maratoni klipnézős népünnepek voltak. Egy év kihagyás után, a harmadik verseny tavaly, az Anker’tben volt. Az évente változó, független zsűri újságírókból, filmesekből és zenei szakemberekből állt össze. Egy díjat azonban mindig a közönség szavazott meg. A korábbi feltörekvő nyertesek jó része azóta Los Angelestől Szabadkáig filmes, reklámos, vagy kreatív szakember lett. Most érkeztünk el a negyedikig, de a cél azóta sem változott: legyen platform a hazai zenei videóknak, legyen tétje jó klippet csinálni, hadd nézzük meg őket egyszer nagyvásznon!

Idén a Klipszemle egy jó nagyot lépett előre, és az október 10-én lévő díjátadót már az Akvárium Klubban rendezik meg. Ráadásul négy helyszínen várnak majd programokkal: a NagyHallban versenyprogramvetítés és a díjátadó, a KisHallban OFF_Szemle, vagyis a Klipszemle versenyen kívüli alkotásai, tematikus vetítések és műfajfeszegetés várható. A VOLT Lokálban mindeközben Klipszemle_Backstage lesz, ahol szakmai kerekasztal-beszélgetéseket hallgatva lehet többet megtudni a product placementtől, a pályáztatáson át, az ideális online premierig. A díjátadót követően buli hajnalig az Absolut_Afteren. A negyedik helyszín az Akvárium teraszán lévő Petőfi Pódium lesz, ahol a korábbi shortlistesek és nyertesek közül lépnek majd fel páran akusztikus formációval.

Klipekkel szeptember 15-ig lehet jelentkezni a klipszemle honlapján. A beérkezett műveket egy újságírókból, filmesekből, zenei szakemberekből álló zsűri először 120-150 klipre szűkíti, majd a látottak alapján kategóriákat alkotnak.A tizenöt kategória győzteséről a zsűri mellett a közönség is szavazhat online, ezt szeptember 16 és 25 között lehet majd megtenni..

És akkor nézzük meg, kik alkotják az idei zsűrit: Cseh Renátó látványtervező, Éder Krisztián fotográfus, Fodor Máriusz zenész, Galler András Indián rendező és kaszkadőr, Inkei Bence újságíró, Kovács Eszter rendező-art direktor, Köbli Norbert forgatókönyvíró, László G. Gerzson zenei és programigazgató, Pálfi György filmrendező, Péterfy Bori énekes-színész, Virág Anikó stylist, divatszerkesztő és Miki357 fotós és kliprendező.

A fődíj egy másfél millió forint értékű eszköz- és erőforrás-támogatás, a szervezők különdíja egy egynapos stúdió- és eszközhasználat. Az NKA Hangfoglaló Program különdíja a legjobb magyar nyelvű produkciónak egy 400 ezer forint értékű támogatás, szintén különdíj egy fellépési lehetőség a következő CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon. A díjak között szerepel még 150 ezer forint értékű vodka, a Recorder magazin különdíja pedig egy exkluzív anyag az újságban.

Nevezni itt lehet: http://klipszemle.com/

origo.hu

Hátborzongató felfedezés: földönkívüliekké alakulnak a Nemzetközi Űrállomáson

origo.hu

Fordulat jön a háborúban nem akárki miatt

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

magyarnemzet.hu

Bartucz ránk ijesztett, aztán Imre Bence helyreállította a rendet

origo.hu

Megrázó dolgok derültek ki Várkonyi András lányának haláláról

travelo.hu

Két szomszédunkat is beszavazták a világ 20 legszebbnek ítélt országa közé

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Borult napok elé nézünk: hatalmas fordulatokat fog hozni az időjárás

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet