Létrehozva: 2019.09.13.

A Ripost kikupálta Aureliot a tárgyalás előtt

Aurelio mindig igyekszik adni a megjelenésére, de a jelek szerint egyedül nem minden olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.

Az emberrablási ügyének sokadik tárgyalására érkező Aurelio csütörtök kora reggel láthatóan feszülten várta, hogy kiderüljön, születik –e ítélet. A fiatal híresség már fél órával a kezdés előtt ott toporgott a bíróság épülete előtt és látszott rajta, hogy kissé tanácstalan.

Fotó: Markovics Gábor

Végül hamar kiderült tipródásának valódi oka, jelesül, hogy bármennyire is szeretné megadni a kellő tiszteletet az ügyében eljáró bírónak, képtelen megkötni nyakkendőjét. Kollégánk ekkor gyorsan és hatékonyan sietett segítségére és rutinos mozdulatokkal úriembert varázsolt a félszeg srácból.

Végül persze nem ezen múlott, hogy Aurelio és védője is csalódottan távozott a tárgyalóteremből. A bíró ugyanis ügyet sem vetett a féltő gonddal megkötött nyakkendőre, egyszerűen csak visszautasította az ügyvéd indítványát.

Dr. Pokker Zoltán azt szerette volna elérni, hogy tanúként hallgassák meg azt a férfit, aki néhány napon át egy cellában raboskodott az emberrablási ügy állítólagos vádlottjával. Az ügyvéd szerint ugyanis egészen más történet rajzolódott ki a rácsok mögött, mint amit az egyébként egymásnak is ellentmondó három vallomás tartalmaz. A tárgyaláson végül ítélet nem született. Folytatás októberben. Aureliónak addig van ideje gyakorolni a nyakkendőkötést…

Ez is érdekelhet

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

life.hu

Pucérruhában tündökölt Jennifer Lopez a MET-gálán

mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

vg.hu

Kiugró állampapír-hozamok miatt ziccerhelyzetben a lakást vásárlók

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!