Létrehozva: 2019.09.07.

Gáspár Evelinék összeugrottak Demcsák Zsuzsáékkal

Egyre inkább kézzelfogható a feszültség az Ázsia Expressz 2 párosai között, hiszen mindannyian szörnyen elfáradtak már, pedig még csak a játék elején járunk.

A harcban nincs barátság, márpedig a 10 milliós fődíj minden páros szeme előtt ott lebeg, miközben szinte vérre menő küzdelem folyik már azért is, hogy a játékosok élelemhez, vagy fedélhez jussanak az Ázsia Expressz 2-ben. Éppen ezért, két hét elég volt ahhoz, hogy az ellentétek kiéleződjenek. A versenyzők egymás szemébe mosolyognak, de a háttérben már több „bomba” is ketyeg. Sőt, az egyik tegnap már fel is robbant.

A csütörtöki adásban Gáspár Evelin és Zsolti a saját bevallásuk szerint jóindulatú megjegyzést tettek a szakadó esőben alaposan elázó Demcsák Zsuzsára és Kandász Andreára, aminek végül sértődés lett a vége. Olyannyira, hogy másnapra sem nyugodtak a kedélyek.

„A kocsiban ülve láttuk, hogy Andi és Zsuzsa küzdenek az elemekkel és elég viharvertek is voltak. Ezért jegyeztem meg, hogy borzasztó lehetett ilyen esőben gyalogolni. Nőként belegondoltam, hogy érezném magam, ha szétázott hajjal és elfolyó sminkkel kéne menetelnem a hátizsákommal és valóban aggódtam értük. Sajnos hamar kiderült, hogy nem értenek minket, és akkor is a rossz szándékot feltételezik, ha történetesen együtt érzünk velük. Innentől aztán nem volt megállás. Ha én vagy Zsolti csak hozzájuk szóltunk, pikírt válaszokat kaptunk tőlük, illetve főleg Zsuzsától, hát felvettük a kesztyűt”

- idézte fel a történteket Gáspár Evelin,a Ripost napilap szombati számában, amelyben arról is beszél, mit is gondol Demcsák Zsuzsáról.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

life.hu

Gyászol a filmvilág: elhunyt A Gyűrűk ura népszerű színésze

magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

ripost.hu

Kiderült, együtt van-e még a Házasság első látásra egyetlen házasságban maradt párja

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!