Létrehozva: 2019.09.05.

Jubileumi Apey & the Pea koncert a Budapest Parkban

Tizedik születésnapját ünnepli az Apey & the Pea szeptember 19-én a Budapest Parkban. Bár már sokan a zenekar új lemezét várják, ezen az estén az új számok helyett a múltból kerülnek elő olyan dalok, amelyeket régen hallhatott élőben a közönség. A koncert azért is kihagyhatatlan, mert a jubileum után a trió idén már nem lép fel Budapesten.

„Hármunknak ez a tökéletes zenekar zeneileg és emberileg is.

Azt hiszem, ez az elmúlt 10 év egyik titka. A másik pedig az, hogy sosem kötöttünk kompromisszumot. Ha meghallgatod a lemezeinket, azok egyre keményebbek és agresszívebbek zeneileg. Nem fogok azért dallamosabb vagy slágeresebb zenét írni és játszani, hogy népszerűbbek legyünk.

A metál underground stílus, és mi magunk is underground arcok vagyunk.

Ezért is nagyon jó érzés, hogy van itthon egy zenekar, amelyik nem magyarul énekel, a zenénk nem mainstream és rádióbarát – sőt egyre inkább eltávolodik ezektől az irányoktól –, mégis egyre nagyobb és nagyobb közönség előtt játszhatunk. Azt is mondhatnám, a mainstream elkezdett minket befogadni, és ennek az egyik legnagyobb lépése, hogy most önálló koncertet adhatunk a Budapest Parkban” – meséli Áron András „Apey”, a csapat frontembere.

Az Apey & the Pea 2009-ben alakult meg András szobaprojektjéből. Makai Lászlóval és Prepelicza Zoltánnal egy Pantera tribute-zenekarban játszottak közösen, és éppen a zuglói alumíniumgyár melletti próbateremtől indultak koncertezni, amikor Apey mutatott Lászlónak pár Apey & the Pea demo-t a buszban. Bár első nagylemezükre 2013-ig várni kellett, már addig kiadott anyagaikkal és koncertjeikkel is meggyőzték a szakmát és a közönséget. Kezdetben még könnyebben emészthető, grunge-os dalokat játszottak, de az évek alatt eljutottak a HEX-ig, ami azonban már egy sokkal tudatosabb, és extrémebb polcát képviseli ennek a szcénának. Születésnapi koncertjükön részben ezt az utat fogják felidézni. „Tudod mi igazából az Apey & the Pea? A mi teljesen hétköznapi barátságunkból álló kis világ, amihez csatlakozik nagyon sok olyan ember, akik ugyanúgy szeretik a metált, mint mi. A mi közönségünk egyfajta közösség, amelyben nem számít, hogy honnan jöttél, ki vagy. Az tart minket össze, hogy szeretjük ezt a műfajt, és ez egy földöntúli dolog. A koncertjeinknek is éppen az a bája, hogy nincs különleges körítés, csak felmegyünk a színpadra és „legyilkolunk” mindenkit.”

Csatlakozz a koncert eseményéhez itt, jegyekért pedig kattints ide!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!