Létrehozva: 2019.09.25.

YouTube-sztárok az Akvárium színpadán

2020 áprilisában friss tehetségek érkeznek az Akvárium Klubba. Az ukulelével YouTube-on feldolgozásokat játszó Cavetown európai turnéjának keretében érinti Budapestet, két szintén, főként a videómegosztón munkálkodó zenésztársa, Orla Gartland és spookyghostboy társaságában.

Szerző RIPOST

Robin Skinner, alias Cavetown 2013-ban töltötte fel első videóját az internetre, majd sorra posztolta a legnépszerűbb számok ukulelés feldolgozását YouTube-ra. Mára több mint egymillió követővel bír, a Twenty One Pilot The Judge című számának ukulelés verzióját pedig több mint 4.3 millióan látták. A sikert azonban egyértelműen a 2018-as Lemon Boy című albumával és annak címadó dalával érte el. Most európai turnéjának keretében az Akvárium közönsége is megcsodálhatja tehetségét.

Cavetown két másik YouTube-os pályatársával lép majd színpadra, jön az ír énekes-dalszerző és gitáros Orla Gartland, akit elsősorban Joni Mitchell, Regina Spektor, Imogen Heap és Marilyn Manson inspirált. A vendég pedig a spookyghostboy néven munkálkodó Austin Thomas lesz.

Jegyek szeptember 27-én 10 órától kaphatók itt.

A Facebook-eseményt itt tudod megnézni.

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

ripost.hu

Mohásodik a füved a kertben? Ezzel a trükkel tüntetheted el

borsonline.hu

Házasság első látásra – Fény derült Laci új párjának múltjára: Palik László, eljegyzés és szakítás

mandiner.hu

„Problematikus a viszonya a valósággal” – nahát, krónikus hazudozó lenne a karizmatikus EP-listavezető, az „osztrák Greta Thunberg”?

life.hu

Katalin hercegné csak egy feltétellel hajlandó találkozni Harryvel

magyarnemzet.hu

Patkánydarabkákat találtak a szeletelt kenyérben, több mint százezer csomagot hívnak vissza

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

travelo.hu

Egy szerencsés nyertes 1 éven át ingyen repülhet az izlandi légitársaság járatain

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

ripost.hu

Kijött a nagy korkülönbség? Titokban szakított az újabb sztárpár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet