Létrehozva: 2019.10.30.

Decemberben az Akváriumban lép fel Sinead O’Connor!

Négy év kihagyás után ismét turnéra indul a Grammy-díjas, ír énekes-dalszerző, Sinead O’Connor. December 9-én, a NagyHallban hallhatja a közönség.

Sinead O’Connor 1966. december 8-án született Dublinban, John és Marie O’Connor 3. gyermekeként. 1987-ben, huszonévesen robbant be a köztudatba The Lion and the Cobra című albumával, amit saját maga producereként rögzített, a felvételek alatt pedig épp első gyermekét várta. A kopasz, vadóc énekesnőt már ekkor, azonnal megjegyezte a közönség.

Ezt követte 1990-ben a Nothing Compares 2 U című Prince-dal feldolgozása, amivel azonnal a slágerlisták élére ugrott, és egyből világszinten elismert énekesnővé vált. Az azóta eltelt csaknem három évtized alatt számtalan stílusban kipróbálta magát, az ír folktól a reggae-n át az alternatív rockig. Sinead O’Connor közismerten erős véleménnyel bír mind társadalmi, mind vallási, mind emberjogi kérdésekben. 2018-ban muszlim vallásra váltott és nevet is változtatott.

Négy év kihagyás után 2019-ben ismét turnéra indul, december 9-én pedig az Akvárium Klubban tapasztalhatja meg a Sinead O’Connor élményt a közönség.

Jegyek október 29-től kaphatók itt.

origo.hu

Gulácsi Péter mindent elveszített

ripost.hu

Végleg szertefoszlott a remény, bejelentést tett a királyi család szóvivője

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

magyarnemzet.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Harry herceg elszólta magát: így fogadta visszatérését a királyi család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet