Létrehozva: 2019.10.31.

Tied 2020 legjobb magyar slágere? – Elindult a jelentkezés a Dal 2020-ra

Az év magyar slágerét keresi a Duna Televízió A Dal 2020 című műsorában. A show kilencedik évada számos újítással és meglepetésekkel várja a zenészeket és a nézőket. 

Szerző RIPOST

A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

A jelentkezéshez a pályázati feltételekben is történt módosítás. A www.adal.hu oldalon november 22. (péntek) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével. Fontos változás az előző évekhez képest, hogy idén kizárólag magyar nyelvű, 2019. március 1. után bemutatott dalokkal lehet nevezni, a produkció során pedig akár tíz fő is részt vehet az előadásban.

„A Dal kiemelt célja a kezdetek óta, hogy támogassa a magyar zenészeket és teret biztosítson az új művek bemutatásának. Jövőre szeretnénk közvetlenül is segíteni a műsor nyertesének karrierjét, ehhez pedig olyan nyereménycsomagot állítottunk össze, amelyből a kezdő és a már pályájukon előrébb tartó előadók egyaránt rengeteget profitálhatnak” – mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója.

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj „év dala” elismerését is megkapja. A műsorban továbbá több különdíjat is átadnak majd: „A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója”, „A Dal 2020 Felfedezettje” és „A Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele” elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

„Engem A Dal emelt oda, ahol most vagyok. Már majdnem feladtam az álmaimat, amikor megnyertem a 2017-es versenyt. Onnantól kezdve teljesen megváltozott az életem. Hálás vagyok a műsornak és a közönségnek is” – mondta Pápai Joci, aki kétszer is megnyerte a zenei vetélkedőt, és akinek a karrierje az első győzelme óta töretlenül ível felfelé.

A Dal 2020 – jelentkezési határidő: 2019. november 22. (péntek) éjfél

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet