Idén lenne 90 éves: Sosem hallott titkok a legendás színészről

Világgá ment gyermekkorában

Meglehetősen rossz gyerek volt Carlo Pedersoli vagy ahogyan mindenki ismeri, Bud Spencer. „Már egészen kicsi korától kezdve ösztönösen megszökdösött mindenhonnan„ – meséli jóbarátja, Lorenzo De Luca. Egyszer még világgá is ment a nála is kisebb unokatestvérével együtt, amikor úgy ötéves vagy még fiatalabb lehetett. Egy másik alkalommal, még szintén kisfiúként elkötötte egy halász csónakját Nápoly mellett, ahová a család nyaralni járt. A kalandvágy ösztönösen működött nála. Amikor erre rájött az édesapja, elkapta és „büntetésül” a tengerbe dobta. Carlo így tanult meg úszni.

Bár kiváló sportoló, hétszeres úszóbajnok volt Carlo, aki 1951-ben hazájában elsőként úszta egy percen belül a 100 métert, nagyon lusta természete volt.

„Télen Nápolyból, a Santa Lucia negyedből indultunk az edzésekre, és minden alkalommal más-más autóval jött értem Carlo. Szenvedélyes autógyűjtő volt. Sosem érdekelte őt az edzések monotonitása, ennek ellenére ő volt a legjobb a medencében” – emlékezik rá egykori úszó és vízilabdázó társa Fofó Buonocore.

Carlo szerencsés természetű volt. Nemcsak a sportban, de a magánéletben is. Egyszer például egy észak-olaszországi úszóversenyről vonattal készült haza Rómába, és öt perccel azután, hogy az olasz fővárosban lévő San Lorenzo-i vasútállomást elhagyta, a pályaudvart bombatámadás érte, amelyben háromezer ember vesztette életét és tizenkétezer ember sérült meg. Bár ezt a kalandot szerencsésen megúszta, azért néha neki is kijárt a rosszból.

„Sokszor elmondtam neki, merre mozdítsa a fejét. Egy alkalommal azonban véletlenül megütöttem – meséli nevetve Riccardo Pizzuti, aki 22 évig állta Bud Spencer pofonjait. – Miután 2-3 percre elkábult, magához tért és megkérdezte, hogy bottal vágtam-e fejbe, de én csak az öklömet használtam. Micsoda pofont adtál!” – mondta nekem Bud, akinek a biztonsága érdekében és épp az ilyen váratlan balesetek miatt mindig ott volt a forgatásokon a saját orvosa is. - Egyszer megbeszéltük, hogy egy jobbost kapok, ám elfelejtette, és egy olyat behúzott balról, hogy még a dobhártyám is beszakadt. Egy másik alkalommal Carlo gondolatai már a spagetti körül járhattak, mert úgy megcsapott, hogy két fogam esett ki” – meséli ma is nevetve a színész, aki a balesetek ellenére mégis nagyon szeretett együtt dolgozni Spencerrel.

HAJÓTÖRÉS ÉS LETARTÓZTATÁS

Bud Spencer nemcsak a forgatások közben keveredett érdekes kalandokba, de a magánéletében is. Egy alkalommal még hajótörést is szenvedett. „Körbevett a sötétség, még a víz is fekete volt és hideg. A távolban Gaeta világítótornya pislákolt, az volt az egyetlen kis fénypont, ami a négy kilométeres távolságon is átütött. Elhatároztam, hogy odaúszom. Ahogy odaértem, a sziklákon kimásztam a vízből, odamentem a kikötői hatósághoz és bejelentettem: „Jó estét, hajótörést szenvedtem itt a közelben” – emlékszik vissza Bud Spencer, aki számára forró pillanatokat okozott az is, amikor az FBI-jal került összetűzésbe. A New York-i repülőtérnél a külföldi utasok számára fenntartott kijáratánál ugyanis két magas, sötét napszemüveges férfi feltartóztatta. „Az urak bepasszíroztak egy apró szobába és kihallgattak a magánrepteremmel kapcsolatban, mivel azt feltételezték, hogy ott kábítószer-kereskedelmet folytatok. Szemmel láthatóan nem ismertek engem mint színészt, számukra csupán egy szakállas, olasz óriás voltam” – meséli Bud Spencer, aki általában nem mesélt meséket odahaza, utazásai élményeiről viszont nagyon szívesen beszélt a gyermekeinek.

LÁTHATATLAN APA

Felesége, Maria „csodálatos, láthatatlan apának” nevezte odahaza Carlót. Éppen azért, mert amíg férje évente két-három alakalommal forgatta filmjeit a világ legkülönbözőbb részein, a gyermeknevelés teljes egészében rá maradt. Ő vitte a gyerekeket óvodába és iskolába, de a játék vagy a házifeladatok átnézése is az ő reszortja volt. „Őszintén szólva az utazásaim miatt nem volt rossz lelkiismeretem, elvégre elsősorban azért dolgoztam, hogy a családomnak jobb sora legyen. Amikor hazaérkeztem, mindig úgy fogadtak, mintha csak egy napig lettem volna távol. A gyerekek boldogok voltak, de nem pörögtek túl az örömtől, Maria örült, de nem ugrott ki a bőréből. Mert igazából nem volt olyan érzésük, hogy ne lettem volna velük” – mentegetőzött Bud Spencer, aki idős korában egyáltalán nem félt a haláltól.

„Nem annyira a bátorság, sokkal inkább az iróniával teli nápolyi fatalizmus mondatja velem, miközben szembenéztek a halállal, hogy: fütyülök rá! Ki tudja, talán úgy megyek majd el, mint apám, aki békésen elaludt a heverőn, miközben Pippo Baudót nézte a tévében. Nagyon kíváncsi vagyok, mi jön az élet után a Földön. Biztos vagyok benne, hogy egy újabb kaland következik” – mesélte Bud Spencer élete egyik utolsó interjújában Király Leventének, akinek novemberben jelent meg Piedone nyomában címmel könyve az olasz pofonosztóról.