Létrehozva: 2019.11.18.

Klubkoncerten mutatkozik be a SOFI TUKKER a Budapest Parkban

A Sophie Hawley-Weld és Tucker Halpern alkotta duó üstökösként robbant be vidám, könnyen befogadható elektronikus dallamaival. Végtelen energiájukkal a legnagyobb fesztiválok közönségét is rendszeresen megmozgatják – most először pedig önálló koncerten bizonyítanak a magyar közönségnek május 4-én a Budapest Parkban.

Szerző RIPOST

A SOFI TUKKER formációja tényleg egy szempillantás alatt vált az elektronikus zenét kedvelő közönség ügyeletes bulifelelősévé. Első, Drinkee című kislemezük 2016. áprilisában jelent meg, és rögtön jelölést is kaptak érte az 59. Grammy Díjátadón. 2016-ban Soft Animals címmel adtak ki egy EP-t, aztán egészen 2018-ig kellett a debütlemezükre várni, de minden kétséget kizáróan megérte. A Treehouse című albumon olyan további slágerek kaptak helyet, mint a Baby I’m a Queen, a Batshit vagy az iPhone X reklámból is ismerős, a Billboard Hot 100 listáján is helyet kapó Best Friend. A közönség szeretete mellett ráadásul a szakmát is alaposan sikerült levenni a lábáról – első anyaguk ugyanis szintén Grammy-jelölést kapott a Legjobb Tánczenei/Elektronikus Album kategóriában.

A zenekar hihetetlen energiáin túl külön érdekesség, hogy dalaik angolul, spanyolul és portugálul is megszólalnak. A három nyelv a zenével együtt ráadásul olyan harmóniát alkot, hogy a dalszövegek pontos megértése tulajdonképpen teljesen másodlagossá válik. A roppant játékos, őszinte, mégis univerzális anyagot idén ősszel a Dancing on the People című, szintén többnyelvű EP-jük követte.

„Az EP vázát egy hétvége után kezdtük el összerakni, amelyet a Dominikai Köztársaságban, a vízparton töltöttünk. Annyira inspirált minket a környezet és az emberek, hogy szerettük volna ezt a rendkívüli érzést a zene nyelvére lefordítani, és feldobni ezzel a koncertjeinket. Egyre nagyobb tömegek előtt van lehetőségünk fellépni, mi pedig szeretnénk olyan epikus és nosztalgikus pillanatokat létrehozni, amitől az emberek egyszerre akarnak sírni és táncolni.”

A SOFI TUKKER egy egészen egyedülálló, friss és üdítő szettel érkezik a Budapest Parkba olyan fesztiválok színpadai után, mint a Coachella vagy a Tomorrowland. Május 4-én tehát egy kurrens koncerttel egybekötött féktelen, vad party vár ránk!

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kalapáccsal a kezében várta meg a biciklist egy taxis Budapesten, felé is ütött - videó

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet