Létrehozva: 2020.02.05.

Joshi Bharat: Élvezem a hirtelen jött szabadságot

Az indiai tévés nemrég került le a képernyőről, de egy cseppet sem szomorkodott. Januárban nekilátott, hogy megvalósítsa az új ötleteit.

Joshi Bharat kihasználta a szabadságot és alaposan kipihente magát az év elején. Végre mindenre volt ideje, amire a tévés munkái mellett eddig nem igazán jutott. Kicsit maga és a családja felé fordult, levonta a múlt tanulságait és tervezgetni kezdte a jövőt, amiben persze szerephez jut majd valamilyen televíziós produkció is, sőt szeretne nyitni a fiatalabb generációk felé is…

„Az a helyzet, hogy amióta nem jártam stúdióban, egy percet sem unatkoztam. Volt elég dolog a saját cégemben, és persze a háttérben már elkezdtem azon dolgozni, hogy miután lejár a szerződésemben rögzített átigazolási korlát, visszatérjek a tévézéshez is. Van néhány remek ötletem, már tárgyalok is a megvalósításukról, de ezekről majd nyár eleje felé beszélhetek konkrétabban”

– mondta Joshi, aki a Ripost napilap szerdai számában hosszabban is mesél arról, mivel töltötte az utóbbi heteket és mit tervez a jövőben.

[]

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!