Létrehozva: 2020.05.07.

Szilágyi István gyilkos fiának komoly tervei voltak az apjával

A szülőgyilkossá vált férfi, nemrégiben már elismerte a Borsnak: a családban gyakoriak a veszekedések, de úgy vélte, hogy az így természetes. Közös filmtervet dédelgettek

Magyarország napok óta gyászol. A sokak által szeretett színművészt, Szilágyi Istvánt saját fia gyilkolta meg a romos családi házukban. A 49 éves Pétert előzetes letartóztatásba helyezték. A férfi két évvel ezelőtt már állt az ítélőszék előtt az édesapja bántalmazásáért, ám a színművész szinte könyörgött a bírónak, hogy engedje szabadon gyermekét, és sírva bizonygatta, hogy a fia sosem emelt rá kezet komolyan.

Fotó: Profimedia

Szilágyi Péter hónapokat töltött előzetes letartóztatásban, ám végül csak felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Ez azt jelentette, hogy a tárgyalás után nem sokkal hazamehetett.

– Nem vagyok bűnöző. Semmi érdekes nem történt köztem és édesapám között, az egész baromságot csupán felfújták, mint egy lufit! – kezdte a bemutatkozást két évvel ezelőtti beszélgetésünkkor Szilágyi Péter, aki szerint teljesen normális, ha valakik otthon felemelik a hangjukat. – Sosem bántottam az édesapámat! Szeretjük egymást! Két test, de egy lélek vagyunk! Szoktunk veszekedni, de melyik családban nem fordul elő az ilyesmi? – tette fel a költői kérdést Péter akkor a Bors munkatársának.

Akkori elmondása szerint komoly terveik voltak az anyagi helyzetük rendezésére. Az operatőr végzettségű Sz. Péter és színművész apja egy közös filmet szeretett volna tető alá hozni, de a szponzorok nem kívántak pénzt fektetni a produkcióba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja