Létrehozva: 2020.07.14.

Így mentette meg Joshi Bharat az egyik rajongója életét

A véletlennek vagy a sors kegyének köszönheti az életét Joshi Bharat egyik rajongója, aki végső elkeseredésében éjszaka közepén tárcsázta a számát...

Az indiai származású műsorvezető 28 évvel ezelőtt arra tette fel az életét, hogy segítsen a lelki gondokkal küzdő embereknek. Akkor alapította meg sorselemző stúdióját, ami, ha nem is szűnt meg, kevesebb hangsúlyt kapott az életében, amióta 2008-ban feltűnt a képernyőn. Joshi Bharat most újra visszatér eredeti hivatásához, hiszen július 20-tól a Life TV-n jelentkezik majd napi betelefonálós műsorával, melyben a lelki nehézségekkel küzdő nézőké lesz a főszerep.

Fotó: Vajda Anita / Life TV

Minden problémára közösen próbál majd megoldást találni a betelefonálóval, ehhez pedig Indiából hozott bölcsességét és élettapasztalatát hívja majd segítségül. Joshi, ha nem is minden kérdésre tudja a választ, biztosan jó irányt mutat majd a hozzá fordulóknak, hiszen pályája során számos alkalommal segített megoldást találni akár a legkeményebb krízishelyzetben lévő emberek gondjaira is.

Nemrég például az éjszaka közepén csörrent meg sorselemző stúdiójának telefonja, a vonal végén pedig egy elkeseredett hang közölte vele, ő az utolsó, akivel ebben az életben beszélni fog… „Bár már valóban nem az életem fő irányvonalát adja a stúdióm, üzemel és természetesen a hozzá tartozó telefonszám is nálam csörög. Nemrég elfelejtettem éjszakára kikapcsolni azt a mobilt, bár ma már inkább úgy gondolom, hogy sorsszerűség volt, mintsem véletlen, vagy feledékenység. Ha ugyanis a telefonáló nem ér el, talán már nem lenne az élők sorában. Valamivel éjfél után hívott és bár kinyomhattam volna, úgy döntöttem, inkább felveszem. Amikor meghallottam az elkeseredett hangot, tudtam, hogy nem téves hívásról van szó és azt is éreztem, hogy hosszú beszélgetés lesz belőle, ezért kimentem a konyhába” – kezdte lapunknak a hamarosan induló Őszintén! Joshival házigazdája, aki aznap éjjel élete egyik legizzasztóbb néhány óráját élte át.

„Az illető valóban nagyon el volt keseredve és feltett szándéka volt, hogy élete utolsó óráiban nekem önti ki a szívét. Nem árulta el a nevét és a címét sem, így csak remélni tudtam, hogy valójában „mindössze” segélykiáltásról van szó és nem valódi szándékról. Aztán amikor részletesen elmondta, miért és mire készül, már tudtam, hogy alaposan megtervezett mindent és bőven benne volt a pakliban, hogy ha nem győzöm meg arról, hogy a gondjai ellenére is érdemes élnie, beváltja a „fenyegetését” mesélte lapunknak Joshi, aki ezután órákon át tartó „állóháborúba” kezdett hívójával.

Bármit is mondott neki, az illetőnek sikerült úgy érvelnie, hogy ne lássa meg a a kiutat szorult helyzetéből. Végül a műsorvezető hajnaltájt eljuttatta odáig a beszélgetést, hogy megegyeztek egy személyes találkozóban, vagyis sikerült időt nyernie a hívó félnek. A találkozó néhány nappal később létre is jött, és Joshinak akkor már sikerült végérvényesen meggyőznie az öngyilkosjelöltet arról, van miért tovább élnie. „Nagy megkönnyebbülés volt látni, hogy a találkozásunk végére már mosolygott. Azóta is rendszeresen beszélünk, és úgy tűnik, már nem gondol arra, hogy el kellene dobnia az életét. Hetente felhív és beszámol az őt ért pozitív hatásokról” mondta a Ripost-nak Joshi Bharat.

 

Van, hogy a jó szó és a segítő szándék nem elég Joshi Bharat nem választott könnyű hivatást, hiszen idegen emberek lelki problémáinak kezelése sokszor fájdalmat okoz annak is, akihez fordulnak vele. A Life TV műsorvezetője is többször került olyan szituációba, amikor keresnie kellett a szavakat, miután meghallotta, miért fordult hozzá a lelki gyámolításra szoruló személy. „Sok mindent hallottam már a hozzám fordulóktól, de azt nem mondanám, hogy mindenre fel vagyok készülve. Legutóbb egy hölgy keresett meg a stúdiómban, aki elmondta, hogy egy év leforgása alatt elveszítette a szüleit, a két gyermekét és a férjét is. Nos ez például egy elsőre kezelhetetlennek tűnő szituáció, hiszen egy ekkora traumának a kezelésére aligha alkalmas az élettapasztalat, vagy a bölcsesség. Egy darabig csak néztem magam elé és próbáltam kitalálni, mi lehetne a helyes első mondat. Nem is biztos, hogy megtaláltam, de végül hosszan beszélgettünk. Természetesen azt javasoltam, hogy forduljon pszichológushoz, vagy ha szükséges, pszichiáterhez” – mesélte Joshi.

 

Ha támogatásra van szüksége, vagy egy ismerőse szorul segítségre, hívja a segélyvonalat: 116-123. Éjjel-nappal, mobilról vagy vezetékes vonalról is hívható, mindegyikről ingyenes.

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!