Létrehozva: 2020.07.31.

Meghalt a legendás filmes, Andy Vajnával is dolgozott

Hetvenhat éves korában meghalt Alan Parker angol filmrendező, forgatókönyvíró és producer, nevéhez olyan filmek fűződnek, mint az Evita, a Fame vagy a Bugsy Malone.

Alan Parker a Brit Filmtanács elnöke és a brit rendezők céhének alapító tagja volt. Hosszas betegség után pénteken hunyt el – közölte családja.

Alan Parker 1944-ben született, szövegíróként kezdte pályáját egy reklámcégnél, de hamarosan már reklámok forgatókönyvét írta és rendezőként is bemutatkozott. 1974-ben a BBC számára forgatott The Evacuees hozta meg számára a hírnevet, amelyért megkapta a brit filmakadémia legjobb rendezőnek járó díját. Később az akadémia még hatszor tüntette ki ezzel az elismerésével.

Fotó: Getty Images

Az amerikai filmakadémia kétszer jelölte őt a legjobb rendező kategóriában Oscar-díjra, egyik jelölését az 1996-ban bemutatott, részben Budapesten Evitáért kapta. Nemcsak musicaleket rendezett, hanem bohózatot és thrillert is. Híres filmjei között vannak még a Lángoló Mississippi, az Éjféli expressz, a Pink Floyd: A fal, a Promenád a gyönyörbe. Utolsó filmjét, a David Gale életét Kevin Spacey és Kate Winslet főszereplésével 2003-ban rendezte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Következménye lesz, ha gyalog mész a McDrive-ba: itt a magyar Meki hivatalos válasza

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet