Létrehozva: 2020.09.10.

Borzalmasan megromlott a kapcsolatuk: Terry Black gyerekei már szóba se állnak egymással

Terry Black fia már tudni sem akar testvéréről.

Négy éve húzódik Némedi Mari hagyatéki pere, és mivel a színésznőnek nem voltak gyerekei, egy 2016-ban született végrendeletben Terry Black nevelt lányát, Fannyt jelölte meg a százmilliós vagyon örökösének. Ám a dokumentumot Némedi családja megtámadta és a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítéletében kimondta, hogy a végrendeleten szereplő aláírás hamis.

Fotó: Facebook

Terry Black még a halála előtt fellebbezett az ítélettel szemben, így az ügy folytatódhatna, ha a nevelt gyermekei is úgy döntenek, illetve kifizetik a több mint mint négymillió forintos perköltséget.

Ám Fanny hivatalos gyámjával, Árvai Mónikával együtt lemondott a pénzről.

A néhai előadóművész Fannyt 2005-ben, míg Danit 2001-ben fogadta örökbe, és a két gyerek egészen az elmúlt pár hónapig együtt nevelkedett. Fanni és gyámja júniusban azonban hazaköltöztek Magyarországra, hogy új életet kezdjenek, Dani pedig Németországban maradt és a viszonyuk azóta annyira megromlott, hogy nem is beszélnek már egymással.

Amikor vérszerinti édesanyjuk meghalt, a testvérek 200 millió forintos adósságot örököltek, és ahogy kiderült a hatalmas tartozás, Fanniék próbálták felvenni a kapcsolatot Danival, ám falakba ütköztek. Ahogy a fiú még arra is nemet mondott, hogy együtt töltsék az első, Terry nélküli karácsonyt.

„Elkezdett hazugságokat mondani, meg hogy apu őt jobban szerette, pedig ugyanúgy szeretett minket. Privátban írt embereknek, hogy Fanny ezt meg azt csinálta” – mesélte a Tények Plusz riportjában Fanny, akit a bátyja azzal vádol, hogy meghamisította a négy éve elhunyt színésznő, Némedi Mari végrendeletét. Fanny csak annyit szeretne, ha békében élhetne, és nyugodtan tudna tanulni, mert időközben Pécsen elkezdte a középiskolát is. És abban csak reménykedni tud, hogy testvére idővel újra megtalálja őt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet