Rendkívüli bejelentést tett Orbán Viktor - Videó

INSIDER
Létrehozva: 2020.09.20.

Nem hiszed el, ki tanította cigánykerekezni Szabó Ádámot

Szabó Ádám másodszor bújik női karakter bőrébe vasárnap este a TV2 képernyőjén. Nem is akárkit formál majd meg...

Szabó Ádám nem tagadja, remegett a térde, amikor a napokban becsöngetett Oszvald Marika házába, ahová egy hatalmas virágcsokor kíséretében érkezett meg. A Sztárban Sztár versenyzője szerette volna megmutatni, mire jutott eddig az utánzásban, és persze vágyott néhány jó tanácsra is, hiszen a karakteres színésznő alakítása számára a verseny eddigi legnehezebb feladata.

„Hihetetlen élmény volt, hogy az otthonában találkozhattam Oszvald Marikával. Kicsit rossz érzés volt, hogy nem tudtam őt megölelni a járványhelyzet miatt. Pont olyan, mint egy imádni való nagymama, ráadásul egy igaz ikon. Tátott szájjal hallgattam a tanácsait és mire eljöttem, már teljesen meg is nyugodtam, mert szerintem sikerült megragadnom a lényegét. Meghallgatta, hogyan próbálom utánozni a hangszínét és nagyon kedves volt tőle, hogy nem nevetett ki”- mondta lapunknak Ádám, akiért otthonról szorít majd Oszvald Marika.

„Ádám egy igazi alázatos művész, aki tele van önbizalommal, ami bizony jól fog jönni vasárnap este. Megkértem, hogy énekeljen nekem és azt kell mondjam, egészen meglepett. A mozgásán volt még mit csiszolni, de adtam neki néhány tanácsot és persze a koreográfus is segítségére van. Megmutatta a cigánykereket is, amivel volt még egy kis gond, de majd a ruha eltakarja az apróbb hibákat”- nevette el magát a színésznő.

A verseny végére igazi álompasi lesz Bár Szabó Ádámot mostanában jelmezek és maszkok mögé bújva láthatjuk a TV2 képernyőjén, a közösségi oldalain jól nyomon követhető a folyamatos változás, amin átmegy. A fiatal énekes komoly diétába kezdett és szinte minden napját a konditeremben kezdi, aminek már meg is van az eredménye.

 

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát - döbbenetes videó

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Őrjöngenek a szülők: felháborító, amit az óvónő művelt beteg gyerekükkel

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!