Létrehozva: 2020.12.05.

Gelencsér Timi vallomása: Ez a pokol hete

A Dancing with the Stars még versenyben lévő párosait már „csak” két tánc választja el attól, hogy bejussanak a döntő adásba.

Az öt páros sztártáncosai és profi párjaik már szinte ki sem mozdulnak a próbateremből, hiszen hatalmas a tét a Dancing with the Stars mai adásban. Két táncot is be kell mutatniuk ezen a héten, de időből persze nem jutott kétszer annyi a felkészülésre, így mindannyian feszültek és kimerültek, ugyanakkor nagyon elszántak is.

Fotó: Ripost / Keller Mátyás

Győrfi Dani: Olyan már nincs, hogy nem fáj..

A fiatal vlogger vérszemet kapott, miután egy héttel ezelőtt jó kritikát kapott a zsűritől. Győrfi Dani most mindent belead a felkészülésbe, mert számára már a döntő a cél… „Eddig is sok időt töltöttünk a próbateremben, de ezen a héten szinte beköltöztünk és minden értelemben feszegetjük a határainkat. Már csak az alvásidőnkből tudtunk elvenni a próbák javára és ezt meg is tettük. Szandi nagyon türelmes velem és amikor megrogyok, bebikáz, újraindít és megyünk tovább. Olyan már nincs, hogy nem fáj valahol, de már nem is számít...”- jelentette ki elszántan Dani.

Fotó: Ripost / Keller Mátyás

Tóth Dávid: Azt álmodtam, hogy elfelejtettem a következő lépést…

Az olimpikon számára nem ismeretlen a fizikai és lelki határokat feszegető felkészülés, de még őt is meglepte az az iram, amit most kell diktálnia magának. „Pont úgy érzem magam, mint egy edzőtáborban. Fizikailag még bírom, de a folyamatos koncentráció mentálisan lemerített. Álmomban is táncoltam és arra riadtam, hogy nem jutott eszembe a következő lépés” - nyilatkozta lapunknak az adás előtti utolsó próbák egyikén Tóth Dávid.

Gelencsér Timi: Azt hittük, túl vagyunk a nehezén...

Az egykori szépségkirálynő a Dancing with the Stars egyik legnagyobb esélyeseként készül a szombati adásra. Most azonban ő sem biztos a dolgában. „Ez a pokol hete és ezt úgy mondom, hogy a múlt heti adásra mindössze két nap alatt raktuk össze a koreográfiát, vagyis azt hittük, hogy túl vagyunk a nehezén. Aligha tévedhettünk volna nagyobbat… Fogalmam sincs, hogy lesz ebből két produkció szombat estére, de mindent, és még annál többet is megteszünk. Ha kell, akkor bent alszunk a próbateremben. A fájdalommal már nem is foglalkozunk”- mondta Gelencsér Timi.

Fotó: Ripost /Máté Krisztián

Pásztor Anna: Robotpilótára kapcsoltam

Az énekesnőben szintén minden megvan ahhoz, hogy megnyerje a TV2 szuperprodukcióját. Éppen ezért esze ágában sincs visszavenni a tempóból. Azt tervezi, hogy most szombaton is felszántják a padlót Gyurival. „Engem teljesen felspannol a versenyhelyzet, és ha a próbateremben vagyok, nem érzek sem fájdalmat, sem fáradságot. Ha véletlenül hazajutok és kiengedek, akkor persze érzem, hogy mindenem sajog, de elengedem. Gyakorlatilag robotpilótára kapcsoltam és szombat este megint odatesszük magunkat”- mondta az Anna and the Barbies frontembere.

A képen: Gabriela Spanic, Andrei Mangra

Gabriela Spanic: Most már nem akarok a döntő előtt hazautazni!

A venezuelai származású világsztárt hamar a szívébe zárták a Dancing with the Stars rajongói, hiszen latinos lendületével kitartóan menetelt a műsorban és közben minden sztárallűrtől mentesen, alázattal készült a szombat estékre. „Nagyon hálás vagyok a magyar nézőknek, hogy eddig is kitüntettek a bizalmukkal és a szeretetükkel. Csak remélni tudom, hogy meg is háláltam nekik ezt a szeretetet. Most, hogy a célegyenesbe fordultunk, elővettem minden tartalékomat és még nagyobb lendülettel próbálunk mint eddig. Most már a döntő a cél! Nem szeretnék előbb hazautazni!” – mondta lapunknak Gabriela Spanic.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!