Létrehozva: 2020.12.14.

Új együttműködésbe kezdett a Nanushka – fotó

A Nanushka szezonális együttműködést jelentett be a Zsebivel, a Déryné új vállalkozásával.

A Nanushka budapesti üzlete és egyben kávézója új együttműködésbe kezd az ikonikus Déryné újonnan nyílt pékségével, a Zsebivel.

Az ötlet a két hasonló gondolkodású vállalkozás közös értékeit tükrözve született, célja pedig, hogy a kortárs stílust ötvözze az ikonikus ízekkel és a magyar tradíciókkal, így köszöntve az ünnepi időszakot.

Új együttműködésbe kezdett a Nanushka

Fotó: Nanushka

A Zsebi a szorosan összetartó Déryné-csapat szerelemprojektje, ami a tulajdonos menhelyi foxterrier kutyája után kapta a nevét és ugyanazokat az értékeket képviseli, mint az imádott négylábú: a szeretetet, a gondoskodást és a jókedvet. Az újonnan nyílt pékség célja, hogy örömet és egy kis nyugalmat csempésszen a vásárlók mindennapjaiba, úgy, ahogy Zsebi vagy Ginie, Sándor Szandra, a Nanushka alapítójának és kreatív igazgatójának bedlington terrierje teszi.

Új együttműködésbe kezdett a Nanushka

Fotó: Nanushka

A Zsebire jellemző vajas aromák, mint például a különleges pékáruk, kenyerek, kézzel készült bejglik és csokoládés babkák mostantól a Nanushka Bécsi utcai üzletében és kávézójában is elérhetőek lesznek elvitelre, kiegészítve a kávézó közkedvelt artizán kávé-, és teakülönlegességeit.

A Nanushka üzlete 2020. december 23-ig várja Buda és Pest lakóit, hogy együtt élvezhessék a különleges finomságok széles választékát és felfedezzék a Nanushka legújabb kollekcióit.

 

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet