Létrehozva: 2021.07.05.

Apja sírjánál pezsgőzött Kis Grófo-ma lenne 50 éves a zenész

Nem érhette meg ötvenedik születésnapját a tragikus hirtelenséggel, december elején elhunyt Nagy Grófo. A kiváló zenész születésnapját családja a sírnál ülte meg sajátos roma hagyományok szerint.

December 3-án vesztettük el, pontosan egy hónappal azután, hogy megjelentek nála a koronavírus első tünetei. Nagy Grófo és fia, Kis Grófo egyszerre került kórházba, mindketten súlyos tünetekkel. Bár az orvosok sokáig küzdöttek az életéért, az apa nem élte túl a betegséget. Szerettei el sem búcsúzhattak a kórházban életé­ért küzdő családfőtől, akit ké­sőbb négylovas hintó vitt utolsó útjára. Nagy Grófo a héten lett volna ötvenéves, tavaly még hatalmas bulival ünnepelte a 49. születésnapját, ahová több mint száz vendég érkeztek. Idén édes-bús családi megemlékezéssel, a roma hagyományoknak megfelelően ünnepelték a kerek évfordulót.

20210208 Szolnok
Kis Grófo otthonában.
fotó: Szabolcs László (SZL)
Ripost

„Még pár évvel ezelőtt vettünk édesapámnak egy nagyon szép italt, egy másfél literes pezsgőt. Az volt a terve, hogy majd az ötvenedik születésnapján együtt felbontjuk. Sajnos ezt már nem tehettük meg, de ki­mentünk a sírjához, és ott bontottuk fel az emlékére. Kivittünk neki is egy poharat a hagyományainkhoz hűen„tudta meg a Bors Kis Grófotól.

A zenész családban a vallás és a hagyománytisztelet mindig is kiemelkedő szerepet játszott, ennek a szellemében emlékeztek meg a családfőről is.

A napokban elkészült és felszentelt, díszes sír tükrözi Nagy Grófo szerepét a családban és a világban. Az emlékműhöz gyönyörű sírkert is tartozik, ahol Szűz Mária és Jézus vigyáz a néhai muzsikusra. Kis Grófo próbál erős maradni édesanyja és a gyerekek miatt, miközben megkísérli feldolgozni a feldolgozhatatlant.

„A sírnál érezzük azt az energiát, amit apánk ad nekünk. Ez segít ebben a nehéz időszakban. De sokkal erősebbek lettünk az elmúlt hónapokban, a gyerekek és édesanyám miatt is” – mondta a zenész, aki már korábban is beszélt arról, hogy minden cselekedetében érzi, apja mellette van.

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!

SZTÁR

Elképesztő fotók! Undorító, félelmetes állatokkal fotózták a TV2 sztárjait - galéria

SZTÁR

Anne Hathaway: Üzemanyagként tekintettem az alkoholra

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet