Létrehozva: 2021.08.14.

Heteken át rettegésben élt Galambos Lajos: Fenyegette a bűnbanda

Galambos Lajos hosszú időn át félelemben élt, hiszen a csalók, akik 200 milliót kértek tőle, a tudtára adták, hogy nem viccelnek. Csak az elfogásuk után nyugodhatott meg.

Galambos Lajos jelenleg is azon van, hogy lelkileg feldolgozza azt a hatalmas traumát, amit át kellett élnie, miközben a hatóságokhoz fordult, hogy leállítsák a bűnbanda tagjait. A trombitaművész csak az ügyvédjével tudta megbeszélni, min is ment keresztül azokban a vészterhes napokban.

Fotó: Máté Krisztián/Ripost

„Lajcsi rettentő zaklatott volt, miután betalálták őt ezek a bűnözök. Amit én meg is értettem, hiszen bár nem találkoztam velük, ügyfelem leírása is bőven elég volt ahhoz, hogy tudjam, ezekkel az alakokkal senki nem akar önként találkozni, nem hogy azt hallani tőlük, hogy 200 millió forintra tartanak igényt”- kezdte lapunknak dr. Fröhlich Krisztián.

„Az elkövetők váratlanul tűntek fel Lajcsi otthonánál és elég határozott fellépésük volt, aminek nem csak a stílusukkal, de a megjelenésükkel is nyomatékot adtak. Fekete öltönyben, napszemüvegben érkeztek, hatalmas, sötét luxusautóval, pont úgy, ahogyan az ember elképzeli a kemény bűnözőket. Nem csoda, hogy ügyfelem rettegett és próbált együttműködőnek tűnni, miközben értesítette a hatóságokat. Lehet azon mosolyogni, hogy akciófilmbe illő jeleneteket élt át, de ez cseppet sem túlzás”- magyarázta Lajcsi ügyvédje, aki elárulta, hogy ügyfele az első letartóztatások után sem nyugodhatott meg teljesen.

„Azzal, hogy az ügyészség első körben elrendelte az ügyvéd és az üzletember letartóztatását, Lajcsi még nem lélegezhetett fel, hiszen mint ismeretes, hárman játszottak szerepet a történetben és nem lehetett tudni, hogy az aki bűnsegédként volt jelen, mit lép, miután a társait elfogták. Csak azután nyugodhatott meg, hogy ezt a fickót is elkapták és letartóztatták. Ugyanakkor azzal is számolni kell, hogy egyszer ezeket az embereket kiengedik”- tette hozzá dr. Fröhlich Krisztián.

origo.hu

Új csalás terjed az autósok körében, egyre többen próbálkoznak ezzel a trükkel

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

HŰHA

Három luxusautó árát hordja Kasza Tibi a karján?

HŰHA

Ez nem semmi! Herceg Letícia elárulta, milyen lesz az új luxusotthonuk

HŰHA

Áll a bál: Kiakadtak a kommentelők a Házasság első látásra fináléján

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!