Létrehozva: 2021.09.25.

Gáspár Zsolti beindult: Az ország romatelepein kampányol

Gáspár Zsolt talán soha nem volt annyira elszánt, mint most. Fejébe vette, hogy az ország minden roma telepére személyesen látogat el, hogy meggyőzze az ott élőket az oltás fontosságáról.

Gáspár Zsolti a koronavírus-oltások megjelenésekor tett már egy kísérletet arra, hogy a nógrádmegyeri romatelep lakóit rávegye, hogy regisztráljanak és vegyék föl valamelyik vakcinát. Akkor néhány embert sikerült meggyőznie, ami már önmagában is nagy szó volt.

Gáspár Zsolti adományozó körútra indul Fotó: Máté Krisztián/Ripost

Zsolti gazda most jóval nagyobb fába vágta a fejszéjét, hiszen országjáró utazásra indul, melyhez egy autót is kapott használatra egy cégtől, melynek vezetősége elkötelezte magát a jó ügy mellett. A Farm VIP házigazdája azt vette a fejébe, hogy Magyarország minden egyes romatelepére ellátogat és nem csak adományokkal segíti az ott élőket, de egyúttal fórumokat tart, melyeken elmagyarázza a közösségek tagjainak, miért is fontos, hogy mindannyian felvegyék a koronavírus elleni védőoltások valamelyikét. Ez különösen fontos misszió, hiszen matematikai tény, hogy a most megfertőződött honfitársaink 95 százalékát azok teszik ki, akik eddig nem vették fel semelyik vakcinát.

Zsolti gazda mindent elkövet majd, hogy a romatelepeken élők is be legyenek oltva Fotó: Máté Krisztián /Ripost

„Nagyon hálás vagyok a cégnek, amelyik felajánlotta nekem ezt a remek járgányt. Egyszerűen imádom, ráadásul a legjobbkor jött, hiszen a tervezett országjárás során mindenhová szeretnék komolyabb adományokkal érkezni, ebbe pedig rengeteg minden elfér”- magyarázta a TV2-n hamarosan induló reality házigazdája, aki bízik benne, hogy származása és ismertsége révén hatékonyan tud majd kampányolni a védőoltás mellett.

Gáspár Zsolti egy remek autót kapott, hogy mindenhová el tudja vinni a fontos üzenetet Fotó: Máté Krisztián/Ripost

„Az a legnagyobb baj, hogy a romatelepekre csak nagyon kevés információ jut el a koronavírussal és az oltásokkal kapcsolatban. Ami pedig eljut, az főleg pletyka formájában, téves, vagy részinformációkat tartalmazva ér el az ott élőkhöz. Sajnos az a tapasztalatom, hogy a cigányság körében a legmagasabb az oltás elutasítottsága, és én ezen szeretnék változtatni. Addig járom az országot, amíg a legutolsó településre is eljutok és minden eszközt bevetek majd annak érdekében, hogy minden roma be legyen oltva a vírus ellen”- jelentette ki Gáspár Zsolti akivel az autó átadásakor beszélgettünk terveiről.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek a legfinomabb epres desszertek, amelyek a hét bármelyik napján elkészülhetnek

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!