„Ekkor hallottam utoljára apu hangját” – először szólalt meg Kóbor János fia

Az Omega legendás frontemberének fia először nyilatkozott édes­apja elvesztése óta.

Kiderült, hogy mikor látta utoljára az édesapját és azt is elárulta a Blikknek, hogy honnan merít erőt.

Kóbor Dániel szavaiból, mondataiból egyértelműen kiderül: Kóbor János hitt abban, hogy ő sérthetetlen.

„Ciki, vagyis Debre­czeni Ferenc, az Omega dobosa mondta nekem: ott vannak a gyönyörű gyerekeid, most rájuk figyelj, tőlük kapsz energiát és szeretetet. Igaza van. Jövök haza valahonnan, a fejem tele kusza gondolatokkal. Meglátom a lányokat, ahogy nevetnek, rám néznek, és ebből merítek erőt.” – árulta el Dani.

Kóbor János fia imádta az Omega zenéjét és büszke volt az édesapjára. Ő maga is a zenekarhoz tartozott, afféle háttéremberként.

„Kémiát tanultam, de váltottam a multimédiára. Élvezem ezt a munkát, a látvány, a tökéletes élmény megteremté­sét a koncerteken, a videó­trükköket. Rengeteg ­turnén voltam az együttessel, és ­Me­cky hol munkatársként, hol a fiaként kezelt”- mondta el.

Mindig Meckynek hívta az apját a tömegben, mert arra odafigyelt.

Dániel elárulta, hogy annak ellenére, hogy Kóbor János tele volt életenergiával, sohasem sportolt és nem vigyázott különösebben az egészségére és nem járt orvoshoz.

„Ez nem legenda, sajnos maga a valóság. Az édesanyja ugyanilyen volt, mint ő. Még azt sem hagyta, hogy a vérnyomását megmérjék. Messze kerülte az orvosokat, akkor sem fordult ­hozzájuk, amikor a szervezete jelzett. Egyik pillanatról a másikra hunyt el, agyvérzésben. Apa ezt tőle örökölte, mindig azt mondta: túlélek mindenkit, mert ilyen géneket örököltem. Szinte könyörögtem neki, hogy legalább egyszer, a biztonság kedvéért vizs­gáltassa meg magát. Kinevetett. ”- magyarázta Dani, aki sosem fogja elfelejteni azt a pénteket, amikor az apja a betegsége hírével felhívta.

„Soha nem felejtem el azt a pénteket, amikor felhívott, majd azt mondta: „Fiam, köhögök, nem érzem tökéletes állapotban magam, hőemelkedésem is van.” Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de rossz érzés fogott el, magam sem tudtam, miért. Amikor kórházba került, ugyanezt éltem át még egyszer. Az első három napon tudtunk beszélni, és ő nyugtatott, hogy csak a biztonság kedvéért jött be, de már nagyon unja, haza akar menni. Ekkor hallottam életemben utoljára az apám hangját. Tizenegy óra volt. Anyám délután háromkor még beszélt vele, Zsóka, a felesége pedig este tizenegykor. Másnap már azzal hívtak, apu az intenzívre került, súlyos állapotban.” – idézi fel a telefonbeszélgetést.

Minden lelet bizakodásra adott okot, ezért a család sokáig reménykedett. Nem volt könnyű az első karácsony nélküle.

„Ami a karácsonyt illeti, az volt a szokásunk, hogy a zenekar tagjaival az ünnep előtt elmentünk Bajára, ahol egy csodálatos ember nekünk is főzött halászlét. Aztán itthon elosztottuk. Most Cikivel mentünk Bajára, már csak Benkő Laci, Mihály Tomi és apu emléke ­miatt is. De azt gondolom, ők valóban halhatatlanok.” – tette hozzá Dániel.