Létrehozva: 2023.06.22.

33 évesen öngyilkos lett a tehetségkutató közönségkedvenc énekese - videó

A férfi csak második lett, azonban emlékezeteset alkotott.

A tehetségkutatók aranykorában, amikor minden országban minimum két műsor ment egyszerre, akkor örvendett hatalmas népszerűségnek a Got Talent. A felkapott zenei tehetségkutató egyik-másik fellépőjének produkciója rövid idő alatt világhírnévre tehetett szert. Így volt ezzel Choi Sung-bong is, aki szerényen, félénken felsétált a színpadra, majd elkápráztatta a zsűrit és az egész világot a hangjával.

Choi Sung-Bong
Egy munkás, árva fiúcskaként állt fel a színpadra, sztárként jött le /Fotó: Youtube

A fiatalember ráadásul a történetével a szíveket is összetörte, amikor kiderült róla, hogy egy árvaházban nőtt fel, majd megszökött onnan, miután bántalmazták. Ezután az utca nevelte, és gumit árult, hogy ételt tudjon venni magának. Ám az énekléssel minden megváltozott, és Choi felkapott popsztár lett Dél-Koreában. A hangját és tehetségét világszerte dicsérték, többek között még Justin Bieber is neki szurkolt a versenyen, ahol végül második lett. 

Most mindössze 33 évesen azonban kioltotta a saját életét az otthonában, miután egy kisebb botrányba keveredett. 2021-ben a Covid-vírus ideje alatt nyilvános adományvonalat indított, ahol a rákkezeléseire gyűjtött pénzt. Azonban kiderült, hogy nem kapott el semmilyen betegséget, csupán megszorult anyagilag - adta hírül a Metro magazin.

Choi világhírű első szereplését itt tudjátok megtekinteni magyar felirattal:

 

 

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Úgy tűnik, a TISZA Párt polgármesterjelöltje lányokat próbált felhajtani

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!