Létrehozva: 2020.02.13.

A boldogságot keresi A Dal 2020-ban Heincz Gábor Biga

Az ember ösztönös életcélja, hogy meglelje a boldogságot – vallja Biga, aki legújabb dalában körüljárja ezt a nehéz és egyben csodálatos témát.

A Dal 2020-ban hallhatja élőben először a közönség Heinz Gábor Biga vadonatúj dalát. A Máshol járunk című számhoz videoklip is készült.

Az énekes hiszi és hirdeti az élet szépségét, a tanulás, fejlődés, szeretet fontosságát és azt, hogy a boldogság nem párkapcsolaton, anyagi helyzeten vagy egyéb külső körülményen múlik.

Biga vallja, hogy a boldogság megélése döntés és hozzáállás kérdése. Nem tagadja, hogy az ő életében is akadnak problémák, de siránkozás helyett inkább a megoldásra törekszik, tanul, fejlődik, és örül, hogy erről végre dalt is írhatott. Biga ugyanis zeneszerzőként is jegyzi a dalt, amelyben valóban a lelkét és legmélyebb gondolatait engedi a közönség elé.

„Ösztönös életcélunk a boldogság keresése, de ez egy nagyon nehéz és melós ügy. Különböző életszakaszokban különböző problémákkal kerülünk szembe. Vannak akik ugyanabba a pocsolyába lépnek újra és újra, anélkül, hogy tanulnának belőle. Aztán akadnak, akik sikeresen veszik az akadályokat, felállnak, leporolják magukat és már lépnek is tovább. És itt vagyok például én, aki mindezt dalba önti. A lényeg, hogy különbözőek vagyunk és ez így szép, mert az élet maga is szép! A boldogság keresése pedig maga az élet, tanulni, fejlődni és szeretni a legfontosabb dolgok a világon. A fejlődés pedig közelebb visz a teljesség felé. Egy dolog állandó mindig, a változás” – fogalmazott Biga.

Az énekes elárulta, bár éppen nincs párkapcsolatban, remekül érzi magát a bőrében és igyekszik tudatosabban, ám mégis ösztönösen élni az életét, jut ideje önmagára, így zenészként is termékeny napjai vannak.

A megkapó hangulatú dal mellé Biga klipet is készített, amely a boldogság és útkeresés három szakaszát mutatja be.

„Fiatalon hevesen élünk meg minden szegmenst, aminek vannak gyönyörű oldalai, hiszen félelem nélkül, tisztán, naivan állunk a világhoz. Viszont küzdünk az egónkkal, megismerjük többek között a féltékenység keserűségének fogalmát. Később középkorúként, mikor már felelősséget vállalunk, gondoskodunk a családunkról, gyermekünkről, akkor egy másik probléma veti fel a fejét. Hogyan tartsuk egyben a családot? Hogyan ne hagyjuk hogy egy “harmadik” szétzilálja az egységet? Hogy tehetünk azért, hogy a gyermek nevelése ne verjen éket közénk? Aztán a harmadik fázisban, amikor már kellően bölcsek leszünk ahhoz, hogy tudjuk helyén kezelni a dolgokat, amikor már élvezni is tudnánk a megélt tapasztalatok gyümölcsét, akkor a betegség és maga a halál közelsége foszt meg minket a boldogság megélésének élményétől. A videóklipben ezt a három életszakaszt mutatjuk be árnyjátékokkal” – magyarázza az előadó.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

travelo.hu

Visszanyerte szabadságát a meglőtt gólya

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Schmuck Andor dalra fakadt: "A fülekben kevesebb kárt teszek, mint pár mai előadó"

SZTÁR

Szente Vajk: Magyarul vallok szerelmet

SZTÁR

Így van most a magyar együttes kórházba került sztárja

SZTÁR

Összeszorul a szív, így néz ki húsvét után Berki Krisztián sírja - fotó

SZTÁR

Zokogva omlott össze a Next Top Model Hungary versenyzője